Archív cikkek
Holnaptól kötelező a maszk Budapesten
Hétfőtől csak sállal, kendővel vagy maszkkal eltakart arccal szabad felszállni a fővárosi tömegközlekedés járataira a koronavírus-járvány terjedésének megakadályozása érdekében, a rendelkezés a 6 éven aluli utasokra nem vonatkozik.
Az új utazási feltétel betartásának elősegítésére Budapest tíz forgalmas csomópontján 60 ezer egészségügyi maszkot osztanak szét ingyenesen a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) munkatársai. A kezdeményezéshez a Magyar Református Szeretetszolgálat is csatlakozik, és első körben 5 ezer, később további 25 ezer maszkot adnak térítésmentesen a közösségi közlekedést használóknak.
A BKK tájékoztatása szerint maszkot osztanak a következő napokban reggel 7 és 9 óra között a metróállomás bejáratainál a Batthyány téren, a Deák Ferenc téren, a Nagyvárad téren, az Örs vezér terén, a Széll Kálmán téren és Újpest-központnál, valamint Kelenföld-vasútállomásnál, a Keleti pályaudvarnál, Kőbánya-Kispesten és a Nyugati pályaudvarnál.
Hétfőtől – a fővárosi Operatív Törzs korábbi döntése értelmében – a közösségi közlekedés járatai mellett a budapesti üzletekben, boltokban, piacokon, bevásárlóközpontokban, valamint a taxikban is kötelező lesz az arc eltakarása.
A rendelkezés a 6 éven aluli utasokon kívül nem vonatkozik például azokra a járművezetőkre sem a közösségi közlekedésben, akik meg tudják tartani az utasoktól való legalább kétméteres távolságot, illetve akiket a kilégzéssel távozó cseppek felfogására alkalmas eszköz választ el az utasoktól.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!