Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Archív cikkek

Stroke-ot okoz a fiataloknál a koronavírus?

Létrehozva:

Forrás: AFP

Különleges felfedezést tettek az amerikai orvosok: a 30-as, 40-es éveikben járó embereknél stroke alakulhat ki a koronavírus-fertőzés miatt.

Dr. Thomas Oxley, New Yorkban dolgozó idegsebész és kollégái öt beteget vizsgáltak meg, akik mind 50 évnél fiatalabbak, és megfertőződtek az új koronavírussal – írj a CNN. Az emberek vagy enyhe tüneteket produkáltak, vagy egyáltalán nem látszódott rajtuk a fertőzés, viszont a tanulmányból mégis azt a következtetést vonták le a szakértők, hogy a vírus kiterjedt rögösödést okoz a nagy artériákban, ami dr. Oxley szerint súlyos stroke-hoz vezet. A betegek közül egy ember meghalt, a többiek intenzív osztályra, vagy rehabilitációs intézetbe kerültek.

Az orvos hozzátette, hogy a fiatalok esélyét rontja az is, hogy vonakodnak orvosi segítséget kérni, ugyanis – főleg Amerikában – telítettek a kórházak a járvány miatt. Pedig a stroke-nál fokozottan igaz, hogy minél előbb kerül valaki szakképzett kezek közé, annál nagyobb a túlélés esélye.

A Washington Post is titokzatos vérrögök megjelenéséről ír a koronavírus-fertőzötteknél. Boncolásoknál kiderült, hogy a vérrögök legnagyobb részben a tüdőben találhatóak, így azt is fontolóra vették már az orvosok, hogy a koronavírussal fertőzött betegeknek vérhígítót adnak, hogy csökkentsék ezek kialakulásának esélyét.

Azt egyelőre az orvosok sem tudják, hogy pontosan miért jelennek meg a vérrögök, csak tippelni tudnak, de folynak a kutatások.

Legnépszerűbb cikkeink