Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Archív cikkek

Közel 300 embertől válik meg a Budapest Airport

Létrehozva:

Március közepe óta alig van forgalom a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, ezért lett indokolt a létszámleépítés. 

Összesen 275 fő elküldését tervezi a BUD-csoport – értesült a Magyar Nemzet. Ez a szám a munkavédelmi intézkedések és a forgalmi helyzettől függően még csökkenhet, ugyanis májusra több városba lehet már repülőjegyet vásárolni. A cég a leépítést több lépcsőben hajtaná végre az újraindulás időpontjától és ütemezésétől függően.

A repülőtér is megsínylette a koronavírus-járványt, mivel 99,3 százalékkal csökkent az utasforgalom az előző év azonos időszakához viszonyítva. Tavaly áprilisban naponta átlagosan 44 ezer induló és érkező utas haladt át a repülőtéren, addig idén naponta alig 250-300 ember. A korábbi tizenhat helyett jelenleg egyetlen csatornán végzik az utasok biztonsági átvizsgálását, a kereskedelmi egységek zárva tartanak, a terminálépület jelentős részét is lezárták.

Az előrejelzések szerint hiába nyílnak majd meg az országhatárok, a következő két-három évben az utasforgalom nem fogja átlépni a tavaly mért 16 millió főt. A Budapest Airport nem tudja biztonságosan fenntartani a 16-17 millió utashoz mért dolgozói létszámot, ezért vált elkerülhetetlenné a leépítés.

A leépítés elsősorban azokat a munkaköröket érinti, amelyekben a forgalomcsökkenés miatt jelentősen mérséklődött a munkavégzés – közölték a Magyar Nemzettel, hozzátéve, hogy készen állnak a repülőtér biztonságos működtetésére és a forgalom fokozatos visszaépítésére.

Legnépszerűbb cikkeink