Connect with us
Pesti Hírlap, egy újság, sok élmény

Archív cikkek

A tévé néz minket – ezért fáradunk le a videóhívásoktól

Vámosi Ágoston

Létrehozva:

Fotó: Shutterstock

A szervezetünk nem szabadidőként fogja fel a videóhívásokat, még akkor sem, ha éppen a barátainkkal beszélünk. Azt a hatást kelti, mintha egyszerre találkoznánk a főnökünkkel, a szüleinkkel, és a randipartnerünkkel.

A kijárási korlátozások ideje alatt felértékelődött a videótelefonálás szerepe: segíthet a munkában, láthatjuk a barátainkat, mégis gyakran fáradtnak érezhetjük magunkat egy hosszú beszélgetés után. A BBC két tudós segítségével arra kereste a választ, miért hat ránk így a videóhívás, és mit tudunk tenni a „videófáradtság” ellen.

Sokunk hétköznapjainak részévé vált a lefagyó képernyő, a furcsa visszhang, vagy a képernyőről ránk bámuló több tucat szempár. A korlátozásoknak köszönhetően így telnek az értekezleteink, így tartjuk a kapcsolatot a kollégáinkkal, és munka után is így beszélgetünk a barátainkkal, távolabbi rokonaikkal. Ráadásul sokan vannak, akiknek új ez a helyzet, és a járvány idején próbálták ki először a csoportos videóhívást, akár a húsvéti vacsora alkalmával, akár egy egyetemi csoportfeladat miatt, vagy egy születésnapi köszöntés közben. A gyakori és hosszan tartó videóhívás kimerültségérzetet kelthet bennünk,

de pontosan mi az, ami lefáraszt minket?

Egy helyen a munka, a magánélet és a szórakozás

Gianpiero Petriglieri, az INSEAD egyetemi docense szerint a videóhívás és a személyes találkozás közti alapvető különbségekre érdemes figyelni, a videóhívás ugyanis sokkal erősebb összpontosítást igényel. Ilyenkor jobban kell ügyelnünk a testbeszédünkre, az arckifejezésünkre, a hangszínünkre, vagy a hanglejtésünkre, mintha személyesen találkoznánk, és ez sok lelkierőt kivehet belőlünk.

Az a belső ellentmondás is feszültté tehet minket, hogy szellemileg együtt vagyunk a beszélgetőtársunkkal, de a testünk érzékeli, hogy fizikailag nem, ezért nem tudjuk úgy elengedni magunkat, mint személyesen. Petriglieri szerint a csend is egész más megközelítést kap egy videóhívás során: míg személyesen egy ütemet adhat a beszélgetésnek, virtuálisan inkább zavarba ejtő, azt a hatást keltheti, mintha akadozna a felvétel. Egy 2014-es német tanulmány szerint ráadásul ez a másik ember megítélését is befolyásolhatja:

már egy 1-2 másodperccel későbbi válasz is barátságtalannak tüntetheti fel a partnert, vagy úgy tűnhet, mintha nem is figyelne ránk.

Marissa Shuffler, a Clemson egyetem docense szerint az is fárasztó lehet, hogy a kamera előtt folyamatosan az az élmény ér minket, mintha figyelnének. „Egy videókonferencia közben látod, hogy mindenki téged néz.

Olyan, mintha egy színpadon lennél,

így sokkal nagyobb a nyomás, a teljesítménykényszer, és ez idegőrlő” – mondta Shuffler a BBC-nek. Petriglieri megerősítette: a videochat nem ahhoz hasonlít, mintha tévét néznél, sokkal inkább

olyan, mintha a tévé nézne téged.

Ráadásul, ha a képernyőn a saját kameraképünk is látszik, akkor arra is ügyelnünk kell, hogy ne a saját arcunkat bámuljuk.

Az is könnyen összezavarhat minket, hogy a munka, a barátok, és a család egy helyre összpontosult: a képernyőre. Az önkomplexitás-elmélet szerint az az egészséges, ha különbözőképpen kezeljük a velük kapcsolatos helyzeteket, és ha összemosódnak a különféle szerepek, akkor jobban ki lehetünk téve a negatív érzelmeinknek. „Különböző helyzetekben különböző társadalmi szerepeket töltünk be. Képzeld el, hogy bemész egy bárba, ahol ott van az egyetemi oktatód, a szüleid, és az is, akivel randizni akarsz. Most hasonló élményben van részünk” – mondja Petriglieri. Shuffler is kiemeli, hogy ez a helyzet nagyon szorongáskeltő: fontos, hogy legyen terünk, időnk „átalakulni” két szerep között, mintha a munkahelyünkről hazamennénk.

Szorongunk attól, ami kötelező

A videóhívás kötelező jellege kétféleképpen is nyomasztó lehet. Ha a barátainkat, szeretteinket látjuk a képernyőn, az emlékeztethet minket arra, hogy most jóval kevesebbet, vagy egyáltalán nem találkozhatunk velük személyesen, annak ellenére sem, ha lenne rájuk időnk, tehát kötelező valamilyen online felületet használnunk a kapcsolattartáshoz. A home office-ban viszont maga a hívás válhat kötelezővé, ami teljesítménykényszert is okozhat. Ebben az időszakban a saját magunkkal szembeni elvárásaink is növekedhettek: mivel nem akarjuk elveszíteni az állásunkat, ezért többet várunk magunktól. „Van egy olyan előérzetünk, hogy muszáj a maximumot nyújtanunk, különben kirúgnak.” Azok a beszélgetések, amik közben önmagunkat adhatjuk, és nem érezzük a kötelező jelleget, kevésbé megterhelőek lelkileg.

A fáradtságban az is közrejátszhat, hogy most a szabadidőnk eltöltésére sincs annyi lehetőség, mint korábban, tehát nehezebben tudunk feltöltődni, és a videóhívást sem tekinthetjük szabadidőnek. Mindegy, hogy introvertáltak, vagy extrovertáltak vagyunk-e, ugyanúgy kimeríthet mindannyiunkat. A tudósok azt tanácsolják, hogy csak a szükséges esetekben használjuk a videóhívást. Shuffler szerint a fájlmegosztás hatékonyabb lehet, hiszen kevésbé helyez nyomás alá, kevésbé terhel túl információkkal. Érdemes a hosszabb videókonferenciákba szünetet is beiktatni, egy nyújtózás, egy pohár víz, vagy egy kis mozgás erejéig.

Legnépszerűbb cikkeink