Archív cikkek
Így rendezi át az amerikai filmipart a koronavírus
A kis- és közepes költségvetésű filmek elveszhetnek a mozikból, kevesebb lesz a filmvászon, nyeregbe kerülnek a streamingelő cégek – teljesen átrendezheti az amerikai és globális filmes piacot a globális karantén, mutat rá egy elemzés.
A médiatartalmak gyártása és forgalmazása véglegesen megváltozik a koronavírus-járvány után, kevesebb lesz a vetítővászon, és a stúdiók a biztos nagy kasszasikerek felé fordulnak – ezt vetíti előre az amerikai filmiparról pénteken közzétett elemzés, amely Mondj búcsút Hollywoodnak! címmel jelent meg.
A The Hollywood Reporter által ismertetett elemzés szerint az Egyesült Államokban csökkenni fog a vetítőtermek száma, a legtöbb stúdióra a beolvadás, felvásárlás vár, mivel csupán néhány stúdió rendelkezik majd a túléléshez megfelelő összetételű eszközállománnyal és a felpörgetett streamingszolgáltatásból származó profittal.
Michael Nathanson, a MoffetNathanson médiaelemzője felidézte: már tavaly figyelmeztettek arra, hogy a média alapvető pillérei repedeznek. „Most pedig attól tartunk, hogy összeomlanak, mert a fogyasztók a streamingmodell felé fordultak” – írta, hozzátéve, hogy ennek hatása a hagyományos televíziózásban éppúgy érezhető lesz, mint a filmiparban, mivel a tartalomkészítőknek újra meg kell vizsgálni a hagyományos, lineáris tévétartalmak és játékfilmek előállításának gazdaságosságát. Ennek eredményeként pedig a vezető streamingszolgáltatók, a Netflix, az Amazon és a Disney osztoznak majd a forgatókönyv alapján készült műsorok oroszlánrészén.
Nathanson emlékeztetett arra, hogy hasonló átrendeződés következett be a lemeziparban, amelynek korábbi hat globális lemezvállalata három életképes vállalattá olvadt össze.
Az elemző szerint a járvány után a filmrajongók többsége visszatér a mozikba, és a mozis forgalmazás jövedelmező bevételforrás maradhat. Ugyanakkor nagy kérdés, hogy a stúdiók mennyit akarnak a filmekbe fektetni, Nathanson szerint ebben a tekintetben aggasztó a kis- és közepes költségvetésű filmek helyzete. Felhívta a figyelmet arra, hogy az amerikai forgalmazásban a százmillió dollár alatti bevételű filmek aránya 2010-ben 52 százalék volt, de 2019-ben már csak 39 százalék, és ez a trend várhatóan folytatódik. A stúdióknak nem éri majd meg, hogy moziban forgalmazzák a közepes költségvetésű rétegfilmeket.
A mozik idei látogatottsága a járvány miatt történelmi mélypontra esik vissza, de Nathanson úgy értékelte, hogy ennek hatása a járvány után is érződni fog. A streamingszolgáltatók egyre több új tartalmat, köztük filmeket mutatnak be, a mozik pedig a túlélésért kénytelenek lesznek árat emelni, ami nem szerencsés a kereslet csökkenése idején. Az elemző szerint a mozisok esetleg azzal segíthetik a kisebb költségvetésű filmek nézettségét, hogy megállapodnak a Netflixszel vagy más streamingszolgáltatóval. Egy ilyen egyezség szerinte mindkét fél érdekét szolgálná.
(Kiemelt képünk illusztráció)
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Magyarország2024.07.09. 9:02
Jelentősen emelkedik a közlekedési bírság augusztustól
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.15. 10:51
Megtiltaná a fiatalkorúak energiaital fogyasztását a kormány