Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Archív cikkek

Ajándék a babaváró hiteleseknek a részletfizetési moratórium

Létrehozva:

A babaváró hitellel kifejezetten nyer az ember a hiteltörlesztési moratóriumon, mutat rá az MNB. Más banki hitelek esetében a válság idejére bevezetett részletfizetési moratóriumért később meg kell fizesse az árat a hitelfelvevő.

A babaváró kölcsönnel rendelkezőknek éri meg igazán a banki fizetési moratórium igénybevétele; azok az ügyfelek ugyanis, akiknek március 18-ig folyósították a babaváró kölcsönt, az első öt évben nem fizetnek kamatot, tehát a fizetési stop alatt kamattartozásuk nem halmozódik fel – hívta fel a figyelmet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) főosztályvezetője és vezető fogyasztóvédelmi szakértője.

Tóth Szandra és Szakács János, a jegybank honlapján publikált írásukban azt is hozzáteszik, ha pedig megszületik a második és harmadik gyerek – és az első baba után a család nem kért még törlesztési szüneteltetést –, a felfüggesztés miatt nagyobb tőkeösszeget engednek el nekik.

A babaváró kölcsön egy speciális személyi kölcsön konstrukció, amelynél az adósok a futamidő első öt évében nem fizetnek ügyleti kamatot, a szerződéseket 2019. július 1-től köthették meg az ügyfelek, így a kamatmentesség még minden adósra vonatkozik.

Az adósok által fizetett törlesztőrészlet csak tőkét, valamint 0,5 százalék kezességvállalási díjat tartalmaz, a fizetési moratórium ideje alatt azonban a kezességvállalási díjat sem kell megfizetniük. Bár a moratóriumhoz köthető futamidő-hosszabbítás ideje alatt már megjelenik a kezességvállalási díj, azt majd csak a fennmaradó, jóval alacsonyabb tartozás arányában kell megfizetni.

Ha a babaváró kölcsön adósa él a halasztás lehetőségével – akár annak ellenére is, hogy a döntés pillanatában képes lenne a törlesztésre –, akkor a meg nem fizetett törlesztőrészletek összegét megtakaríthatja, esetleg a későbbiekben a babaváró kölcsön előtörlesztésére is fordíthatja.

Ennél a kölcsönnél ingyenes az előtörlesztés, kivéve ha nem születik gyermek, és a futamidő első öt évében a felvett kölcsön összegének 50 százalékát eléri az előtörlesztés, ekkor ugyanis az arra vonatkozó kamattámogatást vissza kell fizetni.

Amennyiben a második vagy harmadik gyermek vállalását tervezi az adós, és még nem élt az első gyermek születéséhez kapcsolódó törlesztési szüneteltetés lehetőségével, akkor még inkább megfontolandó a fizetési moratórium igénybevétele. A gyermekvállalási támogatást ugyanis a fennálló kölcsöntartozás százalékában határozzák meg, márpedig a fizetési moratórium igénybevétele esetén a tőketartozás nem csökken, ezáltal magasabb mértékű gyermekvállalási támogatást vehet igénybe az adós.

Jelentős különbség a fizetési moratórium és a babaváró kölcsönkonstrukció adta halasztási lehetőség között, hogy a jelenlegi szabályok szerint a koronavírussal kapcsolatos intézkedések keretében hozott fizetési haladék csak 2020. december 31-ig, míg a gyermek születése kapcsán kért szüneteltetés 3 éves időtartamra szól – hívták fel a figyelmet.

Kiemelték azt is, hogy a babaváró kölcsönökhöz kapcsolódó bármilyen ügyintézésre az MNB körlevelében az elektronikus módok használatára szólította fel a pénzügyi intézményeket.

Legnépszerűbb cikkeink