Archív cikkek
Németország még gálánsabb lesz a rövidített munkaidőben dolgozókkal
Újabb válságkezelő intézkedésekről döntöttek a német kormánypártok vezetői. Minél tovább van valaki rövidített munkaidőben, annál nagyobb részét pótolja ki fizetésének az állam.
A fizetés rövidített munkaidő miatt kieső részének 60 százalékát – gyermeket nevelő munkavállalóknál 67 százalékát – ezentúl az első három hónapban pótolják a szövetségi munkaügyi ügynökség (BA) forrásaiból, és a negyedik hónaptól 70 százalékra, illetve 77 százalékra emelik ezt az arányt, a hetedik hónaptól pedig már 80 százalékos, illetve 87 százalékos támogatás jár.
A várhatóan egyre súlyosabb álláshiány miatt a legutóbbi fizetés 60 százalékát – gyermeket nevelőknél 67 százalékát – kitevő munkanélküli segély 50 éven aluliaknál az eddigi 12 hónap helyett 15 hónapig jár, amennyiben a folyósítási idő a május-decemberi időszakban érne véget. Az 50 éven felüli munkanélkülieknél a folyósítási időtartamot több lépésben 24 hónapra emelik.
A kancellár, Angela Merkel és a kormánypártok – a Kereszténydemokrata Unió (CDU), a Keresztényszociális Unió (CSU) és a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) – vezetőinek részvételével több mint hét órán keresztül folytatott tárgyaláson arról is megállapodtak, hogy kidolgoznak egy adózási kedvezményekből álló újabb csomagot, célzottan a kis- és a közepes méretű vállalkozások támogatására.
Megegyeztek továbbá arról, hogy a járvány által kikényszerített távoktatás technikai feltételeinek javítására 500 millió euróval (177,5 milliárd forint) támogatják a közoktatásban tanulókat és az iskolákat. A támogatásból eszközöket lehet beszerezni, és professzionális digitális oktatási tartalmakat lehet fejleszteni.
A szövetségi kormány március közepe óta szinte hetente jelent be újabb válságkezelő csomagokat. A közvetlen és követett támogatások, kedvezmények, hitel-, tőke- és garanciaprogramok keretösszege szakértői becslések szerint meghaladja az ezermilliárd eurót.
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Magyarország2024.07.09. 9:02
Jelentősen emelkedik a közlekedési bírság augusztustól
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.15. 10:51
Megtiltaná a fiatalkorúak energiaital fogyasztását a kormány