Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Archív cikkek

Ünnepelje a Föld napját David Attenborough varázslatos, nyolcrészes sorozatával

Létrehozva:

Az Our Planet – Bolygónk csodái tavaly debütált a Netflixen, most pedig a streamszolgáltató a YouTube-on is elérhetővé tette mind a nyolc részt, ráadásul ingyen.

Ötven éve, hogy április 22-én ünnepeljük a Föld napját, ami általában rendezvényekkel, természetjárással, faültetéssel szokott zajlani. A mostani helyzet azonban más, ám kiváló alkalmat kínál, hogy elmerüljünk David Attenborough Our Planet című sorozatában. A nagyon is aktuális széria élőhelyekre bontva mutatja be, miként működnek együtt az ott élő állatfajok a környezetükkel, és hogy milyen körülményekkel jár, ha ez az egyensúly megbomlik.

93 ÉVESEN IS A KATEDRÁN
A BBC-n David Attenborough földrajzot oktat a karanténba kényszerült diákoknak. A brit közszolgálati csatorna hétfőn indult oktatási platformján, a Bitesize Dailyn az otthon tanuló iskolások helyzetét szeretnék megkönnyíteni azzal, hogy szórakoztató, de tudományos alaposságú virtuális tanórákat készítenek, melyre több neves szakembert is felkértek. Attenborough földrajzórái mellett a történelmet Danny Dyer színész, a matematikát Ed Balls közgazdász, a természettudományt Brian Cox részecskefizikus, a zenét Mabel és Liam Payne énekesek, a spanyolt pedig a Manchester City argentin labdarúgója, Sergio Agüero tanítja. A virtuális tanórák a BBC Bitesize Dailyn kívül a BBC iPlayeren, a BBCRed Buttonön, BBC Four-on és a BBC Sounds-on is elérhetők.

A modern technikának köszönhetően Attenborough kamerája egy hangyabolyba, egy gepárd ivóhelyére, sőt még az óceánok mélyére is elvisz minket. Közben megmutatja, mi mindet veszíthetünk, ha nem változtatunk azon a pusztító és kizsákmányoló hozzáálláson, amit Földünkkel szemben tanúsítunk.

Ráadásul két epizódban Magyarországot is kiemeli Attenborough.

Az 5. részben a magyarországi mezőgazdaság hagyományos talajművelését hozza fel követendő példaként, a 7. epizódban pedig a Tisza mentén rajzó kérészek csodás látványában gyönyörködhetünk.

Alább az epizódok listája és a linkek, melyeken megtekinthetők.

 

1. rész – Egy bolygó

Our Planet | Planet Diversity | FULL EPISODE | Netflix

Experience our planet’s natural beauty and examine how climate change impacts all living creatures in this ambitious documentary of spectacular scope. In thi…

 

2. rész – Fagyos világok

Our Planet | Frozen Worlds | FULL EPISODE | Netflix

Experience our planet’s natural beauty and examine how climate change impacts all living creatures in this ambitious documentary of spectacular scope. In thi…

 

3. rész – Dzsungelek

Our Planet | Jungles | FULL EPISODE | Netflix

Experience our planet’s natural beauty and examine how climate change impacts all living creatures in this ambitious documentary of spectacular scope. In thi…

 

4. rész – Part menti területek

Our Planet | Coastal Seas | FULL EPISODE | Netflix

Experience our planet’s natural beauty and examine how climate change impacts all living creatures in this ambitious documentary of spectacular scope. In thi…

 

5. rész – Sivatagoktól a füves legelőkig

Our Planet | From Deserts to Grasslands | FULL EPISODE | Netflix

Experience our planet’s natural beauty and examine how climate change impacts all living creatures in this ambitious documentary of spectacular scope. In thi…

 

6. rész – Nyílt tengerek

Our Planet | High Seas | FULL EPISODE | Netflix

Experience our planet’s natural beauty and examine how climate change impacts all living creatures in this ambitious documentary of spectacular scope. In thi…

 

7. rész – Friss víz

Our Planet | Fresh Water | FULL EPISODE | Netflix

Experience our planet’s natural beauty and examine how climate change impacts all living creatures in this ambitious documentary of spectacular scope. In thi…

 

8. rész – Erdők

Our Planet | Forests | FULL EPISODE | Netflix

Experience our planet’s natural beauty and examine how climate change impacts all living creatures in this ambitious documentary of spectacular scope. In thi…

 

Legnépszerűbb cikkeink