Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Archív cikkek

Nagyon úgy tűnik, hogy Kim Dzsong Un életveszélyes állapotban van

Létrehozva:

Kim Dzsong Un / Forrás: Wikipedia

A sajtó szerint szívműtéten esett át az észak-koreai diktátor, de hivatalos forrásból ezt senki sem erősítette meg.

Az amerikai és a dél-koreai média egybehangzó keddi jelentései szerint Kim Dzsong Un életveszélyes állapotban van, de a CNN egy névtelenül nyilatkozó amerikai illetékesre hivatkozott. A Dél-Koreába szökött észak-koreaiak által működtetett Daily NK nevű honlap pedig meg nem nevezett észak-koreai forrásokra hivatkozva közölte a hírt, miszerint

Kim Dzsong Un április 12-én szív- és érrendszeri beavatkozáson, valószínűleg szívműtéten esett át,

és jelenleg egy villában lábadozik a Phenjan melletti Hjangszan üdülővárosban, a jelek szerint azonban nincs jól.

Hivatalos forrásból sem Washingtonban, sem Szöulban nem erősítették meg a sajtóban megjelent híreket. A dél-koreai elnöki hivatal közleményben reagált. „Semmivel sem tudjuk megerősíteni ezt, és nem tapasztaltunk semmi szokatlant Észak-Koreában” – közölte Kang Min Szok, az elnöki hivatal szóvivője.

A Yonhap hírügynökség megszólaltatott egy kormányilletékest, aki ugyancsak azt mondta, hogy nem észleltek lényeges, Kim egészségi állapotának romlására utaló jeleket. Az Egyesült Államokban vizsgálják az ezzel kapcsolatos hírszerzési információkat.

A Kim Dzsong Un egészségi állapotával kapcsolatos találgatások az után keltek életre, hogy nem jelent meg április 15-én a nagyapja, Kim Ir Szen születésnapja alkalmából rendezett megemlékezésen – írja az MTI. Az észak-koreai kommunista állam alapítójának, Kim Ir Szennek a születésnapja Észak-Koreában a legnagyobb ünnep, bár az idén, vélhetően az új típusú koronavírus-járvány miatt, nagyobb ünnepségek nélkül zajlott le a megemlékezés.

Így az is előfordulhat, hogy a koronavírus-fertőzés veszélye miatt nem jelent meg Kim Dzsong Un.

Noha Észak-Korea eddig hivatalosan egyetlen koronavírus-fertőzést sem erősített meg, számos külföldi megfigyelő arra gyanakszik, hogy a phenjani vezetés eltussol egy már kirobbant járványt.

Kim Ir Szen születésnapját gyakran hatalmas, új fegyvereket bemutató katonai díszfelvonulásokkal, valamint különböző kulturális és sporteseményekkel ünnepelik. Idén az észak-koreai állampárt lapja, a Rodong Szinmun egy sor cikkben éltette a néhai vezért, de arról nem számolt be, hogy országszerte tömeges megemlékezéseket tartottak volna az évforduló alkalmából, és nagy tömegeket megmozgató kulturális és sporteseményekről sem érkezett jelentés.

Advertisement

Legnépszerűbb cikkeink