Archív cikkek
Felfüggesztik az OKJ-s vizsgákat
A szakszervezetek tiltakozása ellenére hatályba lép szeptembertől a Szakképzés 4.0 nevű program – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium a Népszavának.
A program elválasztja a közneveléstől a szakképzéseket, a szakképző iskolákban oktatók pedig elveszítik közalkalmazotti státuszukat, cserébe 30 százalékos béremelést ígér nekik a kormány. A tervek szerint szeptembertől több diák kaphat majd ösztöndíjat, és megerősítenék a duális képzést is.
Gosztonyi Gábor, a Pedagógusok Szakszervezetének szakképzésért felelős alelnöke szerint a duális képzést hiába erősítenék meg, a hazai vállalatok a járvány utáni időszakban nem diákokat fognak elsősorban foglalkoztatni. Arra is figyelmeztet, hogy a béremeléshez szükséges anyagi fedezet homályos, és a járvány miatti átcsoportosítások miatt veszélybe is kerülhet.
Több OKJ-s képzőhely is jelezte, hogy a vizsgákat felfüggesztik, és csak a veszélyhelyzet után hirdetik ki a vizsgaidőpontokat. Ami a felsőoktatási szakképzéseket (FOSZK) illeti, a nyelvvizsgát igénylő oklevelek a tegnapi Emmi-közlemény alapján a diplomákhoz hasonlóan átvehetők nyelvvizsga nélkül.
-
Kiemelt hírek2023.09.11. 11:10
Reisz Gábor díjat nyert a velencei fesztiválon
-
Magyarország2023.08.28. 11:35
Komoly változás történik a főváros életében
-
Magyarország2023.06.19. 10:10
Szikora Róbert szerint olyan cenzúra kellene most is, mint a Kádár-korszakban
-
Nagyvilág2023.06.19. 2:10
Repülőbalesetben meghalt két magyar Svédországban