Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Archív cikkek

Egy brazil tanulmány igazságot szolgáltat a macskáknak

Létrehozva:

A macska nem kötődik a gazdájához, csak a helyhez, szokták mondani, de egy brazil kutatás eredményei arra utalnak, ez nem igaz.

Bár még mindig él az előítélet, hogy a macskák csak táplálékadóként tekintenek az emberre, egyre több tanulmány bizonyítja ennek ellenkezőjét. A Plos One című szaklapban megjelent brazil kutatás szerint a cicák is mély kapcsolatot alakítanak ki gazdájukkal és ennek megfelelően szenvednek is, ha egyedül maradnak. A kutatásban megfigyelt állatok tizedénél jelentkezett viselkedésbeli zavar a gazdi távollétében, írja az MTI.

Hasonló viselkedést kutyáknál már megfigyeltek, a macskák vizsgálata egyelőre gyerekcipőben jár, ám egyre több tanulmány jut arra, hogy ezek az állatok sokkal inkább képesek a kapcsolatok kialakítására, mint azt eddig feltételezték.

Daiana de Souza Machado, a brazíliai Universidade Federal de Juiz de Fora kutatója és munkatársai kidolgoztak egy kérdőívet, amely a gazdikra és macskáikra vonatkozó, a macskáknak a gazdi jelenlétében és jelenlétének hiánya mellett mutatott viselkedésére és életkörülményeire vonatkozó adatait gyűjtötte. 130 macskatartó vett részt a kutatásban, macskánként egy kérdőívvel, így 223 macskára vonatkozó adatot vethettek alá statisztikai elemzésnek a szakértők.

Az eredmény szerint a macskák 13,5 százalékánál jelentkezett legalább az egyik kritérium, mely az elszakadás okozta problémákat igazolja. A legtöbb – 20 – esetben romboló viselkedés volt tapasztalható, 19 macska kitartó nyávogásba kezdett, amikor magára hagyták. A tünetek között volt a macskaalmon kívüli ürítés, depresszió, apátia, agresszív, nyugtalan és félénk viselkedés.

A viselkedés összefüggött a macska életkörülményeivel is: negatív hatása volt annak, ha a cicának nem volt játéka vagy más állatok is a háztartásban éltek.

A tanulmány szerzői hangsúlyozták, hogy vizsgálatuk a macskatartók által megadott információkon alapult, a macskák esetleges viselkedési mintázatát más is okozhatja, az apátiát például az a tény is, hogy a cicák többnyire éjszaka aktív állatok.

Legnépszerűbb cikkeink