Archív cikkek
A volt washingtoni nagykövet lesz Liszkay Gábor utódja a Mediaworks élén
Korábban a külügy úgy fogalmazott, Szabó „elfogadott egy felkérést a gazdasági szférából”, ezért távozik.
A Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) kuratóriuma 2020. április 15-i hatállyal a Mediaworks Hungary Zrt. vezérigazgatójává, valamint az igazgatóság elnökévé Szabó Lászlót nevezte ki – derül ki az alapítvány közleményből.
„Szabó László az elmúlt években Magyarország washingtoni nagyköveteként dolgozott, diplomáciai pályára lépése előtt pedig közel 20 éven keresztül nemzetközi gyógyszeripari cégeknél töltött be vezető pozíciót itthon és külföldön egyaránt. 2010-től a TEVA Magyarország Zrt-t irányította vezérigazgatóként. 2014-ben a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkárának és miniszterhelyettesének nevezték ki, ezt követte 2017-től nagyköveti munkája az Amerikai Egyesült Államok fővárosában” – fogalmaz a kommüniké.
Mint azt korábban megírtuk Szabó László washingtoni nagykövet azért hagyja el állomáshelyét, mert – ahogy Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára fogalamazott – „elfogadott egy felkérést a gazdasági szférából”.
Liszkay Gábor április 9-én jelentette be, távozik a Mediaworks éléről.
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt