Archív cikkek
Bőkezűen támogatná az állam a nyári fesztiválokat, ha azokon leginkább magyar fellépők lennének
Ha a járványügyi helyzet megengedi a fesztiválok rendezését, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) a korábbi támogatások sokszorosát tervezi kiosztani – jelentette be a szervezet vezérigazgatója pénteken az MTÜ honlapján közzétett interjújában.
Guller Zoltán szerint az intézkedés nemcsak a turizmus élénkítése szempontjából fontos, hanem a hetek óta fellépések nélkül maradt művészek számára is hatalmas segítséget jelent.
„Mivel nem tudjuk, hogy idén jönnek-e neves külföldi sztárok Magyarországra, folyamatosan zajlik az egyeztetés a fesztiválok szervezőivel” – mondta. Hozzátette: az MTÜ arra szeretné ösztönözni őket, hogy ha azt a járványügyi helyzet lehetővé teszi,
más formában ugyan, és döntően hazai zenészekkel, művészekkel, de rendezzék meg az eseményeket.
Ehhez a korábbi fesztiváltámogatások sokszorosát tervezi kiosztani az MTÜ.
Guller Zoltán arról is beszélt, hogy a Széchenyi Pihenő Kártyát (SZÉP-kártya) érintő kedvezményektől a belföldi turizmus erősödését remélik. A 2008–2009-es válságból is a SZÉP-kártya 2011-es megjelenésével lábalt ki a turizmus, amelynek adó- és járulékszintje a kezdeti mértékre kerül vissza.
„Ettől, valamint a keretösszegek növekedésétől az MTÜ a feltöltési összegek emelkedését is várja” – tette hozzá.
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt