Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Archív cikkek

Az összeomlás szélén a lengyel gazdaság

Létrehozva:

Fotó: Janek Skarzynski / AFP

A járvány kiélezte azokat a problémákat, amiket eddig a lengyel kormány pénzzel takart el.

Március közepén indult volna Martin Januszkiewicz rockénekes turnéja, aki a második albumát szerette volna népszerűsíteni a fellépésekkel. A koronavírus-járvány miatt viszont hónapok óta beharangozott koncerteket kellett elhalasztania, és a megélhetése is veszélybe került – írja a Balkan Insight. Ő még a szerencsésebbek közé tartozik, hiszen van megtakarítása, és a hitelét is fel tudja függeszteni, de ha júniusig nem áll vissza a munkába, bajba kerülhet.

Martin egyike a több millió lengyelnek, akik úgynevezett „smieciowki” szerződéssel dolgoznak. Ez a szabadúszóknak és művészeknek kialakított ideiglenes foglalkoztatási forma népszerű Lengyelországban, a munkaerő közel negyede, 24,3 százaléka ilyen szerződéssel dolgozik. (Ennél csak Spanyolországban dolgoznak nagyobb arányban ideiglenes szerződésekkel az EU-ban.) Bevételi forrásuk elveszítésével milliók maradhatnak hirtelen pénz nélkül, közülük sokaknak hiteleket kellene törleszteni.

A kormány csak rövid távra tervez

Varsó központjában van egy kertészeti üzlet, ami közel száz éve működik. Túlélte a második világháborút és a szocialista korszakot is, de Roman Pienkowski tulajdonos aggódik, hogy most a koronavírus-járvány miatt be kell zárni a boltot. „A lehető legrosszabbkor jött a válság. Márciustól augusztusig vagyok nyitva, az év maradék részében pedig ebből a bevételből élek” – mondta Pienkowski. Egy Facebook-felhívás próbálja életben tartani a boltot, ami miatt több tucat vásárló jelent meg az üzletnél – természetesen egyméteres távolságot tartva egymástól.

A március 31-én bejelentett lengyel gazdasági segélycsomag szerint a kisvállalkozók (a legfeljebb kilenc főt foglalkoztató vállalkozások) kérhetik az államtól, hogy a következő három hónapban ne kelljen tb-t és nyugdíjjárulékot fizetniük. Az egyéni vállalkozók, és a „smieciowki” szerződéssel munkát vállalók egy egyszeri, 2000 zlotys (159 ezer forintos) segélyt is igényelhetnek. „Ez egy jó rövid távú megoldás, de nem több” – mondta Pienkowski, aki nyugodtabb lenne, ha az állam gondoskodna arról, hogy jövőre is ki tudjon nyitni.

A válság egyik előnye lehet, hogy teljesen átalakíthatják a lengyel munkaerőpiacot, és beszüntethetik a „smieciowkit”. Amikor a kormányzó Jog és Igazságosság párt átvette a hatalmat, azt ígérték, megszűntetik ezeket a szerződéstípusokat, de végül csak egy minimum óraszámot határoztak meg az ezeket választóknak. „Az ilyen szerződéssel dolgozók többségének foglalkoztatott jogviszonyban kellene lennie, a Munka Törvénykönyve szerint” – mondja Piotr Szumlewicz, az Alternative Union kereskedelmi szövetség elnöke. „Azért nincs klasszikus értelemben vett munkaviszonyuk, mert ez nem kifizetődő azoknak a vállalkozóknak, akiknek nem kell szochót fizetniük” – tette hozzá.

Szumlewicz szerint a járvány rávilágított az óriási lengyel munkaerőhiányra, és a széles körű törvénytelenségekre. „A kormány ahelyett, hogy átalakítaná a munkaerőpiacot, inkább telepumpálja pénzzel a piacot. Ha így folytatják, össze fog omlani az államháztartás” – figyelmeztetett. Ez a veszély főleg azóta áll fenn, hogy a lengyel kormány bevezette a 13. és 14. havi nyugdíjat. Kritikusok szerint a kormány a közmédiába és a kormányközeli szervezetekbe is önti a pénzt. „A jóléti időszakban a kormány nem fektetett be, és nem is tett félre, úgyhogy most kevés pénzünk van, amit át lehet csoportosítani” – mondta Katarzyna Lubnauer, az ellenzéki Modern Párt képviselője.

Legnépszerűbb cikkeink