Archív cikkek
Naponta 4000-en veszítik el a munkájukat
A minisztériumok mellett a pártoktól, a bankoktól, a multinacionális üzletláncoktól és az önkormányzatoktól is von el pénzt a kormány – jelentette be Gulyás Gergely miniszter.
A koronavírus-járvány elleni védekezés részeként eddig 380 milliárd forintot költött el a kormány, a költségkeret pedig felülről nyitott, vagyis annyi pénz áll rendelkezésre, amennyire szükség van – mondta Gulyás Gergely kabinetminiszter a szombati Kormányinfón. Hozzátette: a kormány hozzányúlt az idei költségvetéshez, ennek keretében 1345 milliárdot csoportosított át a minisztériumoktól.
Máshonnan is igyekszik pénzhez jutni a kabinet:
- a pártok állami támogatását 50 százalékkal csökkentik, ez 1,2 milliárdos spórolást jelent,
- a multinacionális kereskedelmi láncokra ismét különadót vetnek ki, amiből 36 milliárdot akarnak beszedni,
- a bankok szintén különadót kell fizetniük, összesen 55 milliárd értékben,
- az önkormányzatoktól pedig a gépjárművek súlyadójának nagyobb részét vonja el a kormány 30 milliárd értékben.
Gulyás bejelentette: a nyár elején az egészségügyben dolgozók bruttó 500 ezer forintos pluszpénzt kapnak. Mindez 70 milliárd forintba kerül a központi költségvetésnek.
A miniszter elmondta: naponta 4000-rel emelkedik az állástalanok száma április eleje óta, eddig összesen 30 ezren vesztették el a munkájukat.
Gulyás, részleteket nem ismertetve, bejelentette: a készülő gazdasági akcióterv a GDP 18-22 százalékának megfelelő mértékű lesz. Ez nagyjából 8-10 ezer milliárd forintot jelent.
-
Kiemelt hírek2023.09.11. 11:10
Reisz Gábor díjat nyert a velencei fesztiválon
-
Magyarország2023.08.28. 11:35
Komoly változás történik a főváros életében
-
Magyarország2023.06.19. 10:10
Szikora Róbert szerint olyan cenzúra kellene most is, mint a Kádár-korszakban
-
Nagyvilág2023.06.19. 2:10
Repülőbalesetben meghalt két magyar Svédországban