Archív cikkek
Háborognak a Vamosi Milano károsultjai
Hosszú hónapokat kell várniuk a Vamosi Milanónál kanapét rendelt embereknek arra, hogy kiszállítsák nekik a kiszemelt bútort. A várakozást megelégelők közül többen chargeback révén jártak sikerrel, vagyis a bankkártyás fizetés miatt a bank segítségével visszakapták a pénzüket. A rendőrség szerint nem történt csalás.
„Múlt héten naponta ötször írtam e-mailt a Vamosi Milano (régi nevén Bella Italia Bútorház) ügyfélszolgálatára, mert arra gondoltam, hogy ha erőszakosabb vagyok, akkor talán sikerül valamit elérnem – mondta Vágvölgyi Krisztina a Pesti Hírlapnak, miként próbálta elérni, hogy megkapja a család a tavaly júliusban megrendelt kanapéját. A drágább kategóriába tartozó bútorra 220 ezer forintot fizettek ki előlegre. Hiába, mert a bútor nem érkezett meg. A nő nemrég megelégelte az áltatást, és mivel bankkártyával fizetett, a bankjánál elindította a chargebacket, hogy visszaszerezze az előlegre befizetett összeget.
Ugyanezt tette Mészáros György, aki a teljes vételárat, mintegy 400 ezer forintott kifizetett egy új kanapéra. A nemteljesítés miatt csalódott férfinek a felesége belépett egy, a Vamosi Milano károsultjai által létrehozott, jelenleg többszáz tagot tartalmazó Facebook-csoportba. Mint Mészáros György elmondta, azt tapasztalták, hogy néha teljesít a Vamosi Milano.
Épp erre hivatkozva szüntette meg a nyomozást a XIII. kerületi kapitányság a kisebb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás miatt elrendelt eljárás ügyében, amelyben két tucat feljelentést vizsgáltak. A kár az ő esetükben összesen mintegy 5,2 millió forint – derül ki a lapunk birtokában lévő nyomozást megszüntető határozatból. A rendőrség azt, hogy nem történt bűncselekmény azzal indokolta, hogy nem volt megállapítható, hogy az eladó eleve jogtalan haszonszerzés célzatával járt volna el. Továbbá úgy látták, hogy a felek közötti jogvita nem tartozik a bűnüldöző szervre, ráadásul a teljesítés folyamatos.
Cégvezető: kitettek minket úgy, hogy nálunk minden rendben volt
„Igen, valóban késedelmet szenvedett több, megrendelt bútor kiszállítása” – írta a Vamosi Milano üzemeltetője, a Dívány Investment Kft. ügyvezetője, Szappanos Zoltán a Pesti Hírlap megkeresésére. A probléma abból adódott a cégvezető tájékoztatása szerint, hogy a XI. kerületben működő bemutatótermükből az ingatlan tulajdonosa és a cég főbérlője között kialakult birtokvita eredményeképpen, a tulajdonos jogellenes magatartást tanúsítva, egy körülbelül 100 főből álló biztonsági csapattal kikényszerítette őket.
„Bérleti díjtartozásunk nem volt, szerződésünket nem mondta fel senki. Az ügyben mind rendőrségi feljelentés, birtokvédelmi eljárások és dologkiadási per is folyamatban van” – közölte Szappanos Zoltán. Hozzátette, hogy az irodaházban és a bemutatóteremben rekedt egy időre a könyvelésük, a megrendelőlapok és azok elektronikus változatait tartalmazó szerverek, amelyek információ híján lebénították az addig felgyülemlett, elkészült rendelések kiszállítását. Továbbá több megrendelést nem tudtak átadni a gyártó partnereknek sem.
„Ebben a helyzetben úgy láttuk, hogy nem tudjuk leszállítani időben a bútorokat, ezért addig nem fogadunk több megrendelést, amíg a körülmények nem normalizálódnak” – tette hozzá az ügyvezető.
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt