Archív cikkek

Elvált szülők és gyerekek – láthatás koronavírus idején

Published

on

Illusztráció: Shutterstock

A járvány az elvált szülők és gyerekeik kapcsolattartását is megkavarta. Utánajártunk, mit mond, mit enged az új jogrend, mire van jogi lehetőség, és mi a legjobb a gyerekeknek.

Nem egyszerű kérdés a járvány idején az elvált szülők esetében a gyerekekkel való kapcsolattartás. Egy olvasónk az Operatív Törzs (OT) véleményét kérte ki március 27-én az ügyben, leginkább a gyerekek egészségének védelme miatt. A következő választ kapta:

Ha közös a láthatási jog, és mindkét fél tünetmentes, akkor egyszerűen folytatni lehet az eddigi láthatási gyakorlatot – az OT azért felhívja a figyelmet a tiszta környezetre és a szükséges higiéniai óvintézkedésre (igaz, a válaszukban ehhez csatolt link egy nem megjeleníthető oldalra visz).

De dönthet úgy a két szülő – szigorúan közösen –, hogy digitálisan tartja a kapcsolatot az egyik fél a gyerek(ek)kel, és, ha a gyerekelhelyezési határozat megengedi, pótláthatás is szóba jöhet – ez azt jelenti, hogy az ideiglenesen elmaradt láthatást később bepótolják.

Ha a gyerek beteg, nem szállítható, megtagadható a kapcsolattartás, mutat rá az OT, de ezt orvosi igazolással kell bizonyítani a másik félnek. Az igazolásban szerepelnie kell annak a kitételnek, hogy a gyerek nem szállítható.

A vitás ügyek rendezésére van mód

Nem lehet ürügye a kapcsolattartás akadályozásának a koronavírus-járvány és az érvénybe lépő kijárási korlátozás – mondta a Pesti Hírlapnak Hegedűs István, az Elvált Apák Érdekvédelmi Egyesületének elnöke, bár ilyen próbálkozásokról hall a szervezet. Sőt az egyesület abban reménykedik, hogy március 1-jétől hatékonyabban lehet érvényt szerezni a kapcsolattartás előírt formáinak, tehát kevésbé tehetik meg szülők, hogy nem engedik a gyereket a másik szülő közelébe.

Március 1-jétől ugyanis nem a gyámhatóság, hanem a bíróságok intézik a kapcsolattartással összefüggő vitás ügyeket. Egy online kitölthető kérvénnyel is meg lehet ezeket indítani, és a bíróságok a gyámügyet, rendőrséget is bevonhatják az intézkedésbe. Egy figyelmeztetés után pedig már jöhet a végrehajtás is, azaz sokkal hamarabb érvényt szerezhet a jogaitól megfosztott fél az igazságának. A bíróságokon most ítélkezési szünet van, mondja Hegedűs, de ez nem vonatkozik a nem peres eljárásokra, márpedig ez ilyen. A szülőknek nem kell a kapcsolattartáson találkozni, nem kell tehát az esetleges fertőzéstől tartani – persze találkozhatnak is.

Ha a szülők két külön országban élnek, akkor is megoldható a kapcsolattartás, a gyerek, ha elég idős már, önállóan felülhet repülőre, és utazhat egy légi utaskísérő felügyelete alatt, de természetesen más járművek is szóba jöhetnek – magyar állampolgárok beutazhatnak az országba (igaz, egy másik országból beutazóknak két hétre kötelező házi karanténba kell vonulniuk).

Ám lehetőség szerint jobb elkerülni ebben az időszakban a hatósági ügyeket, legalább is ha a gyerekek érdekeit nézzük, írja válaszában Gyurkó Szilvi, a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány vezetője. „Az elmúlt napokban sokszor kellett szülőket lebeszélni arról, hogy rendőrt hívjanak, bírósági feljelentést tegyenek, és abba az irányba »terelni« őket, hogy próbáljanak meg megegyezni.”

A legfontosabb a gyerek jólléte

Az alapítvány úgy látja, a járványügyi különleges helyzetben azok a szülők, akik tekintettel tudtak lenni egymásra a váláskor, most még jobban segítik egymást, ahol a kapcsolattartás viszont konfliktusos volt, ott eldurvultak a viták. Ugyanakkor a legjobb és leginkább gyerekbarát megoldás nem a jogi, hanem az emberi megoldás, ehhez az alapítvány online is elérhető mediátorokat is tud ajánlani. Ha a szülőknek egyébként tanácsra vagy jogsegélyre van szüksége, a Hintalovon nekik is ajánl megoldást.

Gyurkó szerint most különösen fontos a a gyerekek jólléte, aminek kulcsa, hogy a szülők közti kommunikáció mennyire működik. A személyes kapcsolattartást amíg csak lehet, és a gyerek számára biztonságos, meg kell tartani. Egyoldalúan, kellő ok és indok nélkül nem szabad a kapcsolattartást beszüntetni. Ha viszont a gyerek biztonsága, egészsége miatt nem lehet személyesen kapcsolatot tartani a járványügyi vészhelyzet idején, akkor nagyon fontos, hogy a nem személyes formái a kapcsolatnak, kommunikációnak megmaradjanak. Ez lehet telefon, skype, vagy bármi egyéb. A hangsúly azon van, hogy a különélő szülő és a gyerek ne legyenek elszigetelve egymástól, tudjanak beszélgetni.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version