Archív cikkek
Chuck Norris könnyei
Chuck Norris könnyei elpusztítják a koronavírust. Csak az a baj, hogy Chuck Norris soha nem sír.
A friss fejleményekben fogant viccek felbukkanása vajon azt jelenti, hogy már értjük, hogy pontosan mi történik velünk és körülöttünk? Azt viszont már sejtem, hogy a világjárvány mint krízis méretei nem lesznek összevethetők a várható következmények hatalmas súlyával. Magyarán: durvább lesz utána, mint közben.
Ebben a pillanatban, ha szerencsések vagyunk, még annak örülünk, hogy nem ért bennünket utol a vírus, illetve búslakodunk, hogy idő előtt véget érnek kedvenc bajnokságaink, miközben a rég várt hoki-vb-ket meg sem rendezik, plusz az a hat színházjegy is kárba vész, amelyeket jó előre megvásároltunk az elkövetkezendő másfél hónap előadásaira. Pedig milyen lelkesen ráhangolódtunk már, hogy szombaton ötödször is megnézzük azt a nagyszerű kis Vidnyánszky-féle Liliomfit Budaörsön.
Abban viszont még óvatosan bizakodunk, hogy a május közepére tervezett kolozsvári utunkat nem kell lemondanunk. Hátha lecseng addig az egész. Lám: a kínaiak épp bejelentették, hogy náluk véget ért a járvány. Legyőzték három hónap alatt.
Az utazásokkal alighanem bajban leszünk. Jönnek a hírek a bedőlt vagy bajba került légitársaságokról, és egyetlen más aliparágnak sem lesz könnyebb, amely a turizmushoz kapcsolódik. Lesz, amit rögtön a mostani korlátozások sodornak a csőd szélére, és lesz, amit szokásaink változásai alakítanak át gyökeresen.
2001. szeptember 11. olyan dátum volt, amiről akkor úgy érezhettük, hogy alapjaiban billentheti meg a világ folyását és benne az életünket. A 2008-ban kezdődött gazdasági világválságot kevésbé értettük, de annál keményebben megszenvedtük. A koronavírus sokkal inkább ezekhez hasonlítható, mintsem az új évezred korábbi, nagyságrendekkel kevésbé brutális járványaihoz. Tényleg minden más lesz utána, és talán nem is baj, hogy fogalmunk sincs róla, hogy mennyire.
Addig is, amíg muszáj lesz megtudnunk, isten éltesse Chuck Norrist és vele együtt az összes 80 évest! Hadd ne kelljen sírniuk.
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt