„A kormányzat lépéskényszerben van”

Nővérpult mögött ápolják az összeeső doktort, mentőstisztek állnak be háziorvosnak – a magyar egészségügy statisztikái szörnyűek. A problémákról tud a kormány, de nem cselekszik, ráadásul nyakunkon a koronavírus. Sinkó Eszter egészségközgazdászt kérdeztük, min kellene változtatni. Sinkó Eszter közgazdász diagnózisa az egészségügyről.

– Hogyan vizsgázik a magyar egészségügy a koronavírus kezelésében?

– Ez még nemzetközi szinten is csak most van kibontakozóban, nehéz ítéletet mondani, de az nem tűnik tarthatónak, hogy ún. kontakt embereket – akik találkoztak már vírushordozó személlyel–, kórházon belül helyezzenek el.

– Lehetnek eltitkolt esetek?

– Persze, hiszen senki nem akar kórházba kerülni. De sokan nem szándékosan titkolják el a betegséget, a fiatalok például nagyon gyorsan túlesnek rajta, sokan fel sem ismerik a tüneteket.

– A kormány is titkolhat el eseteket?

– Ezt kizártnak tartom, a kormány nagyon elkötelezett abban, hogy elejét vegye a vírus terjedésének, és ez is az érdeke.

– Ha bemegyünk egy tetszőleges kórházba Magyarországon, lutri, hogy, milyen ellátást kapunk, a legjobbtól a legrosszabbig. Ez miért lehet így?

– Ez már régóta így van. Miért? A nyugati országokban a kórházakban mutatókat állítanak fel a működtetéssel kapcsolatban, és folyamatosan figyelik, hogyan teljesít egy intézmény. Nálunk nincsenek megállapítva a működtetéssel kapcsolatos kritériumok, senki nem figyeli, hol milyen színvonalon gyógyítanak. Szájhagyomány útján terjed, hogy egy orvos jó vagy rossz. Angliában például orvosszinten figyelik, hogy ki hogyan műtött, mennyi a műhibák aránya, mennyi vért használnak fel, mekkora a fertőzési ráta, stb. Ráadásul nálunk az intézmények vezetői nincsenek is abban a helyzetben, hogy kritizálják a munkatársakat, hiszen kevés van belőlük. Örülnek, hogy van orvos, örülnek, hogyha azok többé-kevésbé megfelelnek a minimum feltételeknek. Még arra sincs lehetőségük, hogy azt mondják egy orvosnak, hogy menjen továbbképzésre, mert ahogy összevarrta a sebet, az vállalhatatlan. Az intézmények azokkal kénytelenek dolgozni, akik megmaradnak náluk, és miután elég sokan elmentek már 5-10 évvel ezelőtt, ezért az itthon maradókra még nagyobb teher hárul. Ez azt eredményezi, hogy fáradtabbak lesznek, így többet hibázhatnak. Krónikusan alulfinanszírozottak az intézmények, a napi túlélésre játszanak. Az, hogy minőségi ellátást nyújtsanak megfelelő higiénia mellett, már régóta nem tud a fókuszban lenni ilyen körülmények között.

– Akkor inkább úgy érdemes hozzáállni, hogy csoda, hogy még ilyen jól működik a magyar egészségügy?

– Ez azért van még így, mert akik benne dolgoznak, elképesztő önfeláldozással látják el feladatukat. A múltkor mesélte az egyik ismerősöm, hogy jött el az egyik kórházból, és a nővérpult mögött feküdt egy orvos az ágyon. Mérték éppen a vérnyomását, és ment oda a másik orvos megkérdezni, hogy mennyire van rosszul. Egyes helyeken olyan mértékű a túlterheltség, hogy annak már egészségi következményei is vannak.

– Azzal egyetért, hogy a vidéki kórházak jobb állapotban vannak, mint a budapestiek?

– Ez nem kérdés. Sok vidéki kórházfejlesztés sincs egyébként befejezve, sokszor csak egy szárnyat vagy egy központi blokkot újítottak fel, de így is jobb állapotban vannak, mint a fővárosiak.

– A többi V4 országhoz képest mennyire alulfinanszírozott a magyar egészségügy?

– A legfrissebb adatok szerint Magyarországon GDP-arányosan 4,6% az egészségügyi közkiadás mértéke. Ehhez képest Szlovákiában 5,4%, Csehországban 6,2%, Szlovéniában 5,8%, a lengyeleknél pedig 4,5%, amit az egészségügyre költenek. Ha megnézzük csak a szlovák és a magyar adatok közötti különbséget, ez 360 milliárd forint körüli összeget jelent évente. Ha az unió 28 országának átlagát nézzük, ahhoz képest durván 2-2,5 százalékpontnyi az elmaradásunk, ami ezermilliárd forintos nagyságrendnek felel meg évente.

– A munkaerőhiányt is említette. Elképzelhető, hogy előáll egy olyan állapot, hogy működésképtelenné válik egy intézmény, mert nincs elég orvos és ápoló?

– Az intézmények jó része már szembenézett egyszer-egyszer ezzel a helyzettel, több részleg is működésképtelenné vált már, ha szerencséjük van, akkor csak ideiglenesen. Ilyenkor szüneteltetik az adott részleget, és várnak a jószerencsére, hátha egy orvos éppen hozzájuk akar menni. Azt a béremelkedést, ami Magyarországon megtörtént az egészségügyi magánszektorban, nem tudták lekövetni a központi béremelések, hiába harcoltak kitartóan a szakszervezetek. A mai bérkövetelések az intézményvezetők felé sokszor tényleg irracionális nagyságrendűek. Erre a kihívásra kormányzati szinten kell válaszolni. Ha pedig a kórházigazgatók bizonyos osztályok működését tartósan visszavonják, akkor az elszámolható teljesítmények mennyisége is csökken, így a kórház bevétele drasztikusan esni kezd. Ezt nem akarja senki sem kockáztatni, így aztán mindenféle történik. Hallani olyat is, hogy mentőtisztek is látnak el háziorvosi ügyeletet, ami szabályellenes. A helyzetet tovább ronthatja a koronavírus, hiszen ha egészségügyi dolgozók esnek ki karantén vagy megbetegedések miatt, akkor még kevesebben tudnak dolgozni. Ezért van jelentősége annak, hogy a kormány mennyire értelmes intézkedéseket foganatosít, és mennyire körültekintően jár el. Pár héttel ezelőtt a tisztifőorvos asszony még azt nyilatkozta, hogy a háziorvosok kimennek az adott betegeket megnézni az otthonukba. Ezt már kénytelenek voltak módosítani, hiszen ha a háziorvos megfertőződik, akkor kétezer ember ellátása veszik el.

– Arról beszélt egy előadásán, hogy Magyarországon sokan halnak meg idő előtt, különösen az iskolázatlan férfiak. Ennek mi az oka?

– Azon férfiak, akik nyolc osztályt, vagy annyit sem végeztek el, tizenkét évvel rövidebb ideig élnek, mint azok a férfiak, akik végeztek felsőfokú intézményt. Ez európai szinten példátlanul kedvezőtlen adat, egyedül a lengyeleknél láttam hasonlóan rossz mutatót. A magyar nők körében sincs ekkora különbség az iskolázottság szerint. Mindenesetre ez felhívja arra a figyelmet, hogy az iskolázottság növelése mennyire fontos, hiszen hosszabb élettartamot is eredményez. A nők azért is halnak meg később, mert gyakrabban járnak orvoshoz. Ezzel megelőzhetik bizonyos bajok kialakulását.

– Akkor ez egy büszkeségbeli kérdés?

– Sok minden húzódik mögötte, de az biztos, hogy az iskolázatlan férfiak életmódja többségében egészségtelen. Rossz minőségű alkoholt isznak, sokan dohányoznak, szegényesen táplálkoznak, alacsonyabb a jövedelmük, emiatt vélhetően olyan környéken is laknak, ahol mindenféle ártalmak komolyabb mértékben vannak jelen. Tehát röviden: halmozottan hátrányos a helyzetük. Ráadásul ha hátrányos helyzetű térségben is lakik, akkor jó eséllyel több a betöltetlen praxis is a térségükben, kevesebb a háziorvos, és ez a tény már önmagában a kétszeresére növeli a korai elhalálozás kockázatát. A kormánynak pénzt érdemes belerakni az egészségügybe, különben az egészségügyi személyzet még inkább elhagyja a szektort. Akkor pedig a maradékra még nagyobb teher hárul, és látjuk, hogy jönnek is a kisebb-nagyobb összeomlások. A Péterfy kórházban például az érsebész orvos meghalt, utána az egész ellátásnak ezt a részét át kellett gondolni. Most már nagyon érzékeny történetek vannak, a kormányzat tehát lépéskényszerben van. Önmagában az orvosi béremelés nem oldja meg a kérdést, sok tényezőhöz kellene egyszerre hozzányúlni.

– Miért nem cselekszenek?

– Úgy tűnik, mintha a kormány félne a beavatkozásoktól. Kockázatot lát bennünk. Pedig nem szabad tovább késleltetni a szükséges lépések megtételét.

– Mennyi pénz kellene ahhoz, hogy elinduljanak változások?

– Első körben 30-50 milliárd forint kellene évente az alapellátás fejlesztésére, akkor már érzékelhető változás indulna el. Ez nem olyan nagy összeg, nyugodtan rá lehetne szánni.

– Mennyiben van felelőssége a kormánynak abban, hogy kritikussá vált a helyzet?

– Az, hogy ilyen körülmények között az egészségügynek nincs önálló tárcája, félreértésen alapul. Ilyen járványügyi helyzetekben derül ki, mekkora hiba volt, hogy az ÁNTSZ-t bedarálták és kormányhivatalok alá rendelték. Egy jól működő országban erős ÁNTSZ-re van szükség, hiszen járványok bármikor előfordulhatnak.

– Mik lennének az azonnali teendők?

– Struktúraváltás kell. Akik nem valók a kórházakba, azoknak járóbeteg szakrendeléseken, vagy a háziorvosi rendszerben kellene ellátást kapniuk. Ha duplájára emelnék az otthoni szakápolási ellátásban részesülők körét, máris csökkenne a kórházakra háruló teher. Teljesen ésszerűtlen, ahogy gazdálkodunk az erőforrásainkkal: ha 3-4 milliárd forinttal többet raknánk az otthoni szakápolásba, növelnénk a háziorvosok kompetenciáit, például többféle gyógyszert tudnának felírni, akkor nem kellene a betegeknek mindenért szakorvoshoz menniük. Mindez legalább 10-15%-kal tudná csökkenteni a kórházakra irányuló betegek számát. A háziorvosi ellátásban sokkal olcsóbban lehet meggyógyulni, mint a kórházban. A kórház mindig drága üzem volt. Ezzel kellene foglalkozni, de ezt tudja a mai vezetés is.