Archív cikkek
Kétszer adták el ugyanazt a lakást
Hiába nyert a bíróságon egy olvasónk, mégsem jutott hozzá a már nagyrészt kifizetett lakásához.
Pórul járt egy vásárló, aki Nagytarcsán szeretett volna lakást venni egy újonnan épülő társasházban. Tomhauser István még 2017 márciusában kötött előszerződést az Oswald Bau Kft.-vel, de a vállalkozó azt kérte, hogy a végleges szerződést egy másik céggel kösse meg, a Viktória Lakópark Kft.-vel. (Az Opten céginformációs rendszer adatai szerint az Oswald Bau Kft. jelenleg felszámolás alatt áll.)
„A szerződésben vállaltak szerint 2017 szeptemberére kulcsrakészen át kellett volna adni az ingatlant. Én eközben eladtam a lakásomat, hogy ki tudjam fizetni az új ingatlant” – mondta Tomhauser a Pesti Hírlapnak. Miután leszerződött az új lakásra, azt tapasztalta, hogy nem halad az építkezés, elérkezett a szeptember, az átadás ideje, de csak csupasz falak álltak a telken.
„Ekkor már nagyon nyugtalan voltam, főleg, hogy hiába hívtam a vállalkozót, egyre nehezebben értem el és egyre arrogánsabb lett. A szerződést készítő ügyvéd azzal nyugtatott, hogy október végére kész lesz az épület. Erről laikusként is tudtam, hogy nonszensz állítás” – mondta a pórul járt vásárló.
Tomhauser felfogadott egy független műszaki ellenőrt, aki szintén elképzelhetetlennek tartotta, hogy októberben elkészüljön az ingatlan. Ezt be is jegyezte az építkezés e-naplójába. Ez olyannyira nem tetszett a kivitelezőnek, hogy letiltotta a műszaki ellenőr belépését az e-naplóba.
2018 decemberében Tomhauser István levelet kapott a vállalkozótól. Az közölte, hogy mivel megszegte a fizetési határidőket, ezért eláll a szerződéstől és visszaadja az addig kifizetett összeget. Ez azonban máig nem történt meg.
Tomhauser nem fogadta el az elállást, szerződés szerinti teljesítést várt el. Miután az utolsó egyeztető kísérlet is kudarcot vallott, keresetet nyújtott be a bíróságon és feljelentést tett a rendőrségen.
A bíróság fél éven belül jogerősen kimondta, hogy jogszerűtlen volt az elállás, illetve hogy az eredeti érvényben lévő szerződés értelmében a hátralévő vételárrészlet kifizetésével a lakást tulajdonba kell adni. Az ítéletet azonban nem lehetett végrehajtani, mivel addigra a vállalkozó továbbértékesítette a lakást, annak ellenére, hogy Tomhauser neve széljegyen szerepelt az ingatlan tulajdoni lapján.
„Három éve albérletben élek, a károm harmincmillió forint körül van, és akkor még nem számítottam a dolog pszichés részét” – mondta. Korábbi cikkünkben arról írtunk, hogy nem csak a kivitelezéssel akadtak problémák, hanem azzal is, hogy az engedélyezett háromlakásos épület helyett a vállalkozó négylakásos ingatlant épített meg, így a földhivatal nem engedélyezte a társasházzá alakulást.
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt