Archív cikkek

Futnak az igazság után

Published

on

Fotó: Andrej Stenin / AFP

Hat éve lőtték le a Malajziába tartó utasszállítót a vád szerint oroszok és szakadár ukránok. A valószínű tetteseket természetesen nem adta ki Oroszország a hollandiai perre.

„Nincsenek nagy elvárásaim. Csak az igazságot akarjuk megtudni. Vajon mit gondoltak? Ki adta a parancsokat?” – nyilatkozta az Associated Press hírügynökségnek Silene Fredriksz-Hoogzand. A holland nőt hat éve gyötrik ezek a kérdések: 2014. július 17-én fia és az ő barátnője is az MH17-es maláj repülőgép fedélzetén voltak, melyet egy föld-levegő rakétával kilőttek Kelet-Ukrajna felett. A gép már a levegőben darabokra szakadt, mind a 298 utas szörnyet halt.

Hosszas nemzetközi nyomozás után hétfőn Hollandiában kezdődik a tragédia bírósági tárgyalása. Lehallgatott beszélgetések, műholdképek, fizikai bizonyítékok és tanúvallomások alapján állítható, hogy az MH17-est egy Kurszk városából áttelepített orosz BUK légvédelmi rakétarendszerrel lőtték ki tévedésből. Az igazságszolgáltatásra azonban kevés az esély. A vizsgálatok négy gyanúsítottat azonosítottak, három orosz és egy ukrán állampolgárt, akik médiajelentések szerint már régen Oroszországban élnek, és eszük ágában sincs megjelenni a bíróságon. Moszkva nem csak megtagadta kiadatásukat, de a nyomozásban sem hajlandó együttműködni, „álhíreknek” minősítette a bizonyítékok jelentős részét. Ezt a verziót osztják Oroszországban is, a Levada felmérése szerint az oroszok 60 százaléka szerint az ukránok állnak a tragédia mögött, és csak 10 százalék ismerte el, hogy közük lehetett a történtekhez.

Hollandia történetének egyik legnagyobb pere akár évekig is eltarthat. Ha a tetteseket nem is sikerül felelősségre vonni, a tárgyalás abban segíthet, hogy fény derüljön az igazságra, amely a feltépett sebek gyógyulásában is segíthet.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version