Archív cikkek
Gondolkodó pedagógusok
Veszélyt jeleznek a kormányzati szenzorok: az oktatásért is felelős minisztérium körülményes közleményben reagált az új Nemzeti Alaptanterv (NAT) miatti tiltakozásokra. A nyilatkozat említ egy állásfoglalást, amelynek kezdeményezői „a szakmai konszenzus megteremtését hiányolják”.
A szóban forgó állásfoglalást egyházi oktatási intézmények tanárai írták alá szerte az országban, összesen több mint ezren. Bár a minisztérium szerint a 170 ezer hazai pedagógushoz képest ez semmi, a miniszternek azt az állítását bizonyosan cáfolja, hogy a NAT elleni tiltakozás csupán néhány tantestületre korlátozódna.
Az aláírók szerint a magyar oktatás súlyos válságban van, egy szétszakadó társadalomban sokkal több figyelmet kellene fordítani a mélyszegénységből érkező gyerekekre, és az ehhez szükséges szakmai feltételeket kellene megteremteni. Ezzel szemben a tanárok alulfizetettek és túlterheltek – szintúgy a gyerekek.
Az állásfoglalást támogató pedagógusok széles körű közmegegyezést igényelnek, ami a NAT egyeztetés nélküli bevezetését illető nyilvánvaló kritika, és a viták lefolytatásához szükséges fórumot szeretnének találni.
A minisztérium a szép nevű Köznevelés-Stratégiai Kerekasztalra mutat fórumként, amely azonban csak a NAT bemutatása után ülésezik. A tanárokkal folytatott országjáró konzultációra is azt követően kerül sor, hogy a kormány elhatározta, az új NAT-ot szeptembertől mindenképpen bevezeti.
A kormánymédia sietett megszólaltatni tekintélyes egyházi személyiségeket, akik közül többen arra hivatkoztak: a kormány oly bőkezűen támogatja az intézményeiket, hogy az ott dolgozók részéről helytelen a kifogásaikat nyilvánosan „felhánytorgatni”.
Szilvásy László piarista tartományfőnöktől is idézett néhány, a tiltakozást elmarasztaló gondolatot egy kormánypárti portál, kiderült azonban, hogy egy belső használatú leveléből önkényesen használtak fel mondatokat. A tartományfőnök egy valódi nyilatkozatban kijelentette, nekik az a fontos, hogy „munkatársaink gondolkodó pedagógusok legyenek”.
Ezzel megszületett egy lehetséges közmegegyezés első mondata.
-
Kiemelt hírek2023.09.11. 11:10
Reisz Gábor díjat nyert a velencei fesztiválon
-
Magyarország2023.06.19. 10:10
Szikora Róbert szerint olyan cenzúra kellene most is, mint a Kádár-korszakban
-
Nagyvilág2023.06.19. 2:10
Repülőbalesetben meghalt két magyar Svédországban
-
Magyarország2023.08.28. 11:35
Komoly változás történik a főváros életében