Connect with us

Fontos hírek

A szuperkeddre várva

Létrehozva:

Amikor 2015-ben Bernie Sanders, Vermont demokrata-párti szenátora bejelentette, hogy beszáll az elnökválasztási kampányba, az esemény alig volt észrevehető. A Kapitoliummal a háttérben, egy rögtönzött sajtótájékoztatón elmondta, hogy miként is képzeli az Egyesült Államok jövőjét. És miközben, szinte rögtönözve a gazdagok megadóztatásáról, a betegbiztosítási rendszer kiterjesztéséről, vagy a minimálbér megemeléséről beszélt, békés járókelők kerülgették. Mondandója végeztével pedig, mintha mi sem történt volna, tovább sietett. Tudjuk, akkor alulmaradt Hillary Clintonnal szemben, aki viszont egy látványos showműsorral indította el menetelését – a bukás felé, Donald Trumppal szemben.

Számos elemzés és magyarázat született Trump győzelméről. Meglepő húzásaival, formabontó módszereivel és kommunikációjával folyamatosan hergeli a mainstream médiát és a hagyományos politikai elitet, ami sokáig pünkösdi királyságként igyekezett beállítani elnöki periódusát. Mára azonban úgy tűnik, hogy „Amerikát újra naggyá tenni” akaró programja a választók körében nagyobb és tartósabb sikert arat, így újraválasztása nagyon is lehetséges.

Tanulságos, hogy a Demokraták milyen nehezen találtak magukra a vereség után kiépülő Trump-rendszerben, és miként lett a magát demokratikus szocialistának nevező Sanders olyan népszerű, hogy nagy esélyt jósolnak neki a jelöltállítási folyamatban, ami néhány államban már megkezdődött, s ahol – igaz, leginkább csak viszonylagosan jó eredménnyel – a másik 7 jelölt-jelölttel szemben győzni tudott.

Az előttünk álló héten érdemes lesz az Egyesült Államokra figyelni, mivel március 3-án, az ún. szuperkedden, 14 államban, köztük a legnépesebb Texasban és Kaliforniában lesz előválasztás. Most száll be a kampányba Michael Bloomberg, a világ egyik leggazdagabb embere, és itt dől majd el, mint évtizedek óta rendszeresen, hogy ki az, akinek valós esélye van az elnökjelölti státusz elnyerésére a júniusi kongresszuson. A 78 éves Bernie Sanders radikalizmusa jó indulati reakciónak tűnhet Trump formabontó politikájára. Az azonban, hogy ezzel el tudja-e hitetni magáról, hogy kormányozni is képes, már erősen kétséges. A korábbi alelnök, Joe Biden és a többi induló jellegtelensége ugyanakkor szintén nem sok sikerrel kecsegtet. A választási kampányokban világszerte egyre inkább erősödő irracionalitás még itt is számos fordulatot hozhat, az amerikai elemzők többsége azonban biztosra veszi: ha Sanders lesz a demokraták jelöltje, Trump biztos lehet második elnöki ciklusában.

Legnépszerűbb cikkeink