Átülők, fóbiák, ígéretek

Megint. Újratervezés. Balról, balra, de ugyanők, máshová. Düh. Keserűség. Hűtlen átülők, csalódottság, régi fóbiák, ismerős ígéretek.

A DK szerint ők senkit sem hívtak, aki jött, magától tette. Erre még az öreg Kovács László is csábításról beszél, szerették volna megnyerni őt is, de marad. Közben azt rebesgetik, hogy vannak még, akik készülődnek. Pedig csúnya ilyenkor váltani. És csúnya a barátot gyengíteni. Az összefogást ez nem zavarja – hangzik a hivatalos nyilatkozat, körülbelül annyira őszintén, amennyire házaspárok a sokadik frász után, amikor a rendőr csönget. A két egykori MSZP-s polgármesterrel megnőtt Gyurcsányék politikai súlya Budapesten, ami adott esetben ütközésekhez vezet a kompromisszumkészebb főpolgármester és a harciasabb DK között. Orbánék ennek tudatában kavarnak, s közben a Jobbikot szeletelik.

A gyöngébb idegzetű ellenzékieket hiába nyugtatgatják, hogy ilyen a politika, meg valami mégis csak lehet ebből – nem tisztul az égbolt. Az MSZP ismét magával van elfoglalva, nincs épkézláb mondatuk arra, ami a kormányzat hatalmi lavórjában történik, pedig rég nem volt abban annyira zavaros a víz, mint manapság. A DK pörög, újabb tereket foglal el az internetes világban, fegyvert, s vitézt (kádert) énekel. A győztes polgármesterek jobbára magukra utalva próbálják tisztán tartani udvarukat, már ahol nem veri gyom (vizsgáló bizottság). Pénz sehol, a kooperáció édeskevés. Rosszul megfogalmazott mondatok lepik el az étert, amelyre teljes arzenállal repül rá a hatalom. Nevetséges, ha nem volna oly végtelenül szomorú. A nagyérdemű már valami icipici érdemmel is beérné, biztosan találni ilyet, de a közélet már rég nem egy turkáló, ahol szívesen keres, kutat, válogat, kiemel számára tetsző dolgokat – volt ugyan ilyen pillanat, de múlóban, emberünk kiábrándul, s megint az egészre tesz.

Közben fülében visszhangzanak már a globális vészcsengők, használt rágógumiként köpi ki a világ a közelmúltat. Mindenki a bőrén érzi, hogy iszonyú kemény év következik. Mássá válnak a félelmek és valami egészen mást követelne az egymásrautaltság. Elrohadnak a közhelyek, kikopnak a hívószavak, erőltetettek a párhuzamok, de egyelőre nincs helyettük semmi, csak a csúcsra járatott indulatok.