Archív cikkek
Vádlott lehetett volna a halottból
Akár az is előfordulhat a gigacsalási ügy tárgyalásán, hogy a vádlottak mindent megpróbálnak rátolni egy bizonyos J. Jánosra, aki a fővádlottal – az ügyészség dokumentuma alapján – több nagy összegű csalásban részt vett, ám időközben elhalálozott.
Egy ember hiányzik a vádlottak padjáról abban a gigacsalási ügyben, amelyben a vád szerint hárommilliárd forintos kárt okoztak mintegy százhetven embernek. A lapunk által a hetekben bemutatott ügyben nem csak a károsultak száma és a tőlük kicsalt összeg nagysága az érdekes, hanem az is, hogy J. János mivel időközben elhalálozott, felelősségre vonni már nem tudták. Ez a helyzet pedig magával hozhatja azt is, hogy a vádlottak esetleg megpróbálnak több mindent J. Jánosra rákenni.
Mint beszámoltunk róla, az ügyészség szerint Sz. Zoltán, az IBH Depo Ingatlanforgalmazó, Hitel- és Biztosításközvetítő Zrt. vezérigazgatójaként banki jelzáloggal terhelt ingatlanokat kínált megvételre piaci ár alatt, aki J. Jánosban talált üzleti partnerre. A reális árnál 25-30 százalékkal olcsóbban megszerezhető lakásokra pedig bőven akadt jelentkező. Sz. Zoltán amúgy visszaesőnek számít, hiszen korábban már ült börtönben csalásért – öt évet húzott le fegyházban.
Nagy összegeket csalt ki
J. János neve – a lapunk tulajdonában lévő ügyészségi határozat alapján – három embert verhetett át. Egy nőtől 26 millió forintot csalt ki, amiből csak 2,5 millió forint térült meg. Egy férfit 175 millióra húztak le, a fennálló tartozást J. János és Sz. Zoltán is elismerte szóban. Egy további károsultat 30 millióval rövidítettek meg.
Ezek alapján az ügyészség J. Jánost különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalással, és két rendbeli jelentős kárt okozó csalással akarta meggyanúsítani. Ám kihallgatni már nem tudták a férfit, mivel Malajziában húzta meg magát. Ez már csak akkor derült ki, amikor 2019 áprilisában a magyar rendőrségnek jelezték, hogy J. János 57 évesen súlyos betegségben elhunyt a Kuala Lumpur-i University Malaya Kórházban.
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt