Archív cikkek
Dolgozók százait küldte el a Telekom
Vannak olyanok a most utcára került emberek között, akik soha nem dolgoztak még máshol.
„Leadtam a szerszámokat és a kocsit, egy több mint két évtizedes történet ért ma véget” – mondta lapunknak egy neve elhallgatását kérő szerelő. A kilencvenes évek óta dolgozott a Magyar Telekomnál. A német telekommunikációs cég tavaly decemberben jelentette be, hogy csoportos létszámleépítés keretében 450 munkavállalójától válik meg. Egy részük szerelő, akik kábelezéssel, hibaelhárítással és a rendszer kiépítésével foglalkozott. Sokan még a Matáv idején kezdték szakmájukat, és noha az állami cég felvásárlását még átvészelték, a héten már új állás után kell nézzenek.
Márciustól helyettük nagyrészt alvállalkozók fogják elvégezni a munkát, vagyis ha valakinek telekomos televízió vagy internet előfizetése van, és hibát észlel, nagy eséllyel külsős szerelő fog kijönni.
„Nem tudom, mihez kezdek majd, a kábelezéshez értek, ez volt az életem” – mondta a szerelő. Felmerült, hogy egy másik céghez megy, de a konkurenciánál közel húsz százalékkal alacsonyabb a bér. Az is opció lehet, hogy alvállalkozóként továbbra is a Telekomnak dolgozik be, de most az érzelmek dominálnak: nehezen tudna a cégnek dolgozni.
„Tevékenység kiszervezése esetén a pénzügyi hatékonyság mellett szempont, hogy a folyamatok egyszerűsödjenek, és az ügyfeleket gyorsan, rugalmasan és a korábbi magas minőség fenntartása mellett tudjuk kiszolgálni” – válaszolta a Pesti Hírlap megkeresésére a Magyar Telekom. Azt is hozzátették, hogy nagy változás nem várható, hiszen már korábban is dolgoztak alvállalkozókkal.
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt