Connect with us

Fontos hírek

Szeret, nem szeret

Létrehozva:

Keresztény történelmi gyökereink és a szeretet parancsa arra kötelez minket, hogy védjük és támogassuk a Közel-Keleten élő keresztény közösségeket. Ugyan ki vonná kétségbe e példamutató törekvés helyességét. Noha magáról a szóban forgó humanitárius szerepvállalás részleteiről meglehetősen kevés információ szivárog le a közvélemény szintjére, de a kommunikációs térben kiváló hivatkozási alap minden migrációval kapcsolatos vitában. A nemzetközi segítségnyújtásra felépített kormányzati Hungary Helps Program épp azokra a válságövezetekre koncentrál, ahonnan a tudósítások a legvéresebb eseményekről számolnak be, így a kisebb segítség is jelentősen felértékelődik; a tőlünk több ezer kilométerre zajló események pedig kellő távolságban vannak ahhoz, hogy az átlag magyar hírfogyasztónak ne keljen kilépnie saját komfortzónájából, „jóemberségét” egyszerűen letudhassa az általa (is) befizetett közpénz megfelelő elköltésével.

Libanontól Afganisztánig, Iraktól Kongóig a vallási intolerancia következtében emberek százai halnak erőszakos halált. Érthető tehát, ha az országból kimentett családok ott maradó rokonaira tekintettel a mentési történeteket nem verik nagydobra. Közülük több száz család él titokban ma is Magyarországon, akikért az a kevés hitét gyakorló magyar keresztény bizony felelősséggel tartozik. Emlékszünk a nyugalmazott váci megyéspüspök szavaira, aki már évekkel ezelőtt arra kérte a híveket, hogy karoljanak fel egy legálisan hazánkba érkezett menekültet. Persze nem fúj minden templomba menekülteket és oltalmazottakat a jóakarat szele, ám ahová igen, ott sincs értük tenni akaró tolongás. Mit is várhatunk akkor a társadalom többségét kitevő, hitét vesztett, indulatvezérelt többségétől?

Legyünk őszinték magunkhoz: ma már Magyarország a saját értékválságával maga is lélekmentésre szoruló keresztény missziós célterület. Amíg a közbeszédben a cselekvő keresztényi szeretet legtöbbet hivatkozott megnyilvánulása egy kifelé irányuló kormányzati program, addig nemzeti közösségünk sem egyéb, mint zengő érc és pengő cimbalom.

Legnépszerűbb cikkeink