Archív cikkek
135 ezer forint is ütheti a Ryanair-károsultak markát
Fejenként 400 eurót kell a légitársaságnak fizetnie a késés miatt, amit az üzemanyag elégetése okozott.
„Egyértelműen a légitársaság hibája volt, hogy nem tudott időben elindulni” – mondta a Pesti Hírlapnak Bolyó Anikó, a Flight Refund Kft. ügyvezetője. Mint ismert, az ír fapados légitársaság Kanári-szigetekre tartó járata hat órán át vesztegelt kedden a Liszt Ferenc repülőtéren. A gépet túlsúlyra hivatkozva nem indították el. Sajtóinformációk szerint a gép a repülőtéren vesztegelt, itt próbáltak üzemanyagot elégetni, hogy a túlsúlytól megszabaduljanak.
Az utasokat nem engedték leszállni, és információt sem adtak nekik. A kártérítésekkel foglalkozó cég vezetője szerint a Ryanair nem hivatkozhat vis maior helyzetre, ezért jár a fejenként 400 eurós, azaz 135 ezer forintos kártérítés a késés miatt, amelyet egy uniós rendelet ír elő. „A légitársaság a saját foglalási rendszerében nyomon tudja követni a jegyeladásokat, és azt is, hányan adnak fel csomagot” – mondta Bolyó Anikó. Az ügyvezető tapasztalatai szerint a légitársaságok nem minden esetben fizetnek önként, általában kérni kell a kártérítést. Erre utal a Ryanair közleménye is, amelyben elnézést kértek az utasoktól, viszont egy szót sem szóltak a kártérítés kifizetéséről. A kormányhivatal bejelentette, vizsgálatot indít.
Wiedemann Tamás
-
Kiemelt hírek2023.09.11. 11:10
Reisz Gábor díjat nyert a velencei fesztiválon
-
Magyarország2023.06.19. 10:10
Szikora Róbert szerint olyan cenzúra kellene most is, mint a Kádár-korszakban
-
Nagyvilág2023.06.19. 2:10
Repülőbalesetben meghalt két magyar Svédországban
-
Magyarország2023.08.28. 11:35
Komoly változás történik a főváros életében