Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Archív cikkek

Klíma és vasút

Létrehozva:

Magyarország is karbonsemlegessé szeretne válni 2050-re az EU klímavédelmi céljaival összhangban, ahogy tegnap a miniszterelnök megerősítette. Mit jelent ez Budapestről nézve? A főváros üvegházgáz-kibocsátása évi 9 millió tonna szén-dioxid, az egy főre jutó kibocsátás pedig alig tér el az országostól. A fővárosnak és környékének is ki kell tehát vennie a részét a klímaváltozás elleni fellépésből. A legnagyobb kibocsátó a korszerűtlen fűtésű épületek után a közlekedés, azon belül is az autóforgalom.

Ma az agglomerációban állunk e téren a legrosszabbul: míg a fővároson belül tíz utazásból hat közösségi közlekedéssel történik, addig a városhatárt átlépő forgalomban már csak tízből három. Tudunk-e ezen javítani? A Budapest Fejlesztési Központban a MÁV-val közösen most erre keressük a választ, ahogy a fővárosi agglomeráció vasúti közlekedésének jövőképén dolgozunk. Azt világosan látjuk, hol tartunk: az elmúlt évtized beruházásai nyomán az elővárosi vonalszakaszok közül számos megújult, a motorvonatok és a gyártás alatt álló emeletes vonatok révén a járműpark teljesen korszerűvé válik. Mindazonáltal a vonatok zsúfoltak és pontatlanok. A szűk keresztmetszet Budapest: a három nagy pályaudvarnak (Déli, Nyugati, Keleti) nem csak az esztétikai állapotával van gond, de a kapacitásuk sem elégséges. Az elővárosi vonatok késéseinek zöme a pályaudvarok térségében keletkezik és számos vonalon ezért nem sűríthetők tovább a járatok – pedig igény lenne rá.

Jelenleg azon dolgozunk, hogy részletekbe menően modellezzük, milyen hasznokat hozna Budapesten és környékén a vasúti közlekedés fejlesztése. Az első eredmények biztatóak: akár 70 százalékkal növelhető lenne az agglomerációból Budapestre vonattal ingázók száma, pusztán a fejpályaudvarok környezetének átépítésével, egy új vasúti alagúttal, a körvasút fejlesztésével, s új megállókkal Budapest fontos csomópontjainál, melyeken a vonatok ma csak áthaladnak. Mindez a dugók által okozott légszennyezés és emberek százezreinek elpazarolt értékes ideje miatt csak gazdasági szempontból nézve is megérné – de ráadásul a klímavédelmi célok teljesítése is csak így lehetséges a fővárosban. A munka végeredménye egy évtizedekre szóló vasútfejlesztési program lehet. Akármilyen távolinak is tűnik ez, ahogy a klímavédelemről, úgy a vasútról is csak ilyen távlatban lehet értelmesen gondolkodni.

Vitézy Dávid

Legnépszerűbb cikkeink