Archív cikkek
GDP: pont ott tartunk, ahol tíz éve
A forint gyengült, így most értünk el a 2008-as válság előtti szintre.
158,4 milliárd dollár volt a magyar gazdaság teljesítménye – praktikusan: a GDP – 2008-ban, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint. Tíz évvel később, 2018-ban még csak megközelíteni tudta ezt az értéket a GDP, akkor 157,8 milliárd dollár volt az összeg. Bár még nem közölt részletes adatokat 2019-ről a KSH, az első becslés szerint a tavalyi volt az első év, amikor a válság előtti szintet elérhette, sőt kissé meg is haladhatta a dollárban kifejezett magyar GDP.
A dolláralapú számítás során kulcsszerepet játszik a forint folyamatos gyengülése. A leértékelődés mesterséges versenyképességet kölcsönöz a hazai gazdaság szereplőinek. A multinacionális cégek, vagy azok a közép- és nagyvállalatok, amelyek kivitelre termelnek, egyértelmű nyertesei a forint árfolyamesésének. A forint árfolyama a 2008-as viszonyokhoz képest a dollárral szemben 40 százalékkal gyengült, az akkori 171 forint helyett ma 310-et kell adni egy dollárért. Ez segíti az exportot, hiszen a magyar gazdaságban megtermelt árut vagy szolgáltatást külföldre szállítva devizában fizetik ki a vevők. (Az euróval szemben 25 százalékos a gyengülés.)
A forint árfolyamának durva leértékeléséből azonban leginkább a magyar állam profitál. Könnyű megérteni ezt az uniós pénzek példáján, hiszen a támogatás euróban érkezik az országba, így gyenge árfolyam mellett – forintban kifejezve – több pénzt tud felhasználni az állam.
A vállalkozásokkal szemben az átlagember már egyértelmű vesztese a forint árfolyamgyengülésének – ahogy arról lapunk korábbi számában beszámoltunk.
WT
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Magyarország2024.07.09. 9:02
Jelentősen emelkedik a közlekedési bírság augusztustól
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.15. 10:51
Megtiltaná a fiatalkorúak energiaital fogyasztását a kormány