Archív cikkek
Folytatják
Magyarországot ma már leginkább egymástól kellene megvédenünk, de mint kiderült, Orbán Viktor nem így gondolja. Ő most elsősorban a Nyugat tespedtségétől, az eurótól és az unió hibás helyzetértékelésétől tart. Ráadásként riadót fújt az eddig jobbára liberális hadovaként kezelt klímaváltozás lassítása érdekében is.
Az utóbbi tíz év volt a legeredményesebb Magyarország százéves történelmében – ez adta az alaphangot. Imponáló statisztikai adatok támasztották alá a teljesítményt, gondosan kigyomlálva az ezzel némileg feleselő számokat. A konfrontatívabb kiszólások inkább a poénokba, metaforákba, jókora csúsztatásokba csomagoltan jelentek meg, a legmeredekebb közülük, hogy a liberális nem más, mint diplomás kommunista. Erről viszont hamar kiderült, hogy idézet egy filmből, pedig ez tetszett a legjobban a publikumnak, elfeledkezve a főnök eszmei útjáról. Tapsot aratott még az a néhány ellenzéknek szánt pörölycsapás összefogásuk milyenségéről, szintén eltakarva a Fidesz pikáns partnerségeit. A migrációval, Gyöngyöspatával és a bírósági végzéssel kapcsolatban kerülte a végletes minősítéseket, nem mélyült el az idegenek betelepülését szervezők aknamunkájában, a börtönbiznisz tárgyában, Soros neve is csak épphogy megemlítődött. A kampánynak vége, két év kormányzás következik, nyugtatta híveit, amit nehéz lesz betartania, hiszen küszöbön az újabb nemzeti konzultáció. A baljós jelek és az erre való felkészülés embert próbáló leckéje ad majd inkább muníciót az évértékelő továbbgondolására. Márpedig ebben továbbra is a külön út dominált. Orbán attól tart, hogy Európa az államai közötti inspiráló verseny kiiktatására törekszik, a közös pénznemmel inkább gúzsba köti, semmint felszabadítja őket.
Száz év tükrében a tíz év – adta meg a keretet az évértékelés minden kitételhez, amelyek közé most bekerült a honvédelem fontossága, viszont egyetlen szó sem hangzott el az ellenzéki erőkkel megtűzdelt helyhatóságokkal való kooperációról, de még az egészségügy, az oktatás feszültséggócairól sem. Úgy tűnt, hogy a magyar munkások és mérnökök teljesítménye Orbán számára ütős válasz talán még a NAT-ot ért kritikákra is. Ugyanakkor nem rejtette véka alá, hogy ínségesebb idők következnek, s élcsapatához egy fiatalabb, karrierre éhes, újabb térfoglalásokra berendezkedő, hozzá feltétlenül hű politikai-gazdasági tömb toborzódik az idősebb elit mögött. Nem lett meghirdetve új út, az évértékelés lényege: folytatjuk. Folytatják.
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Magyarország2024.07.09. 9:02
Jelentősen emelkedik a közlekedési bírság augusztustól
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.15. 10:51
Megtiltaná a fiatalkorúak energiaital fogyasztását a kormány