Connect with us
Pesti Hírlap, egy újság, sok élmény

Archív cikkek

Az egyik párjával jegyben járt, a másik párja drukkolt nekik

Vámosi Ágoston

Létrehozva:

Fotó: Michael Boland / AFP

A poliamorok több partnerrel élnek együtt vagy tartanak fenn kapcsolatot, és mindezt nyíltan vállalják. Számukra a monogám házasság nem opció.

„Amikor összejöttem Lajossal, rögtön bemutattam Márknak, a kedvesemnek” – meséli a nyelvtanár Réka (28), aki néhány évvel ezelőtt döntött úgy, hogy megpróbálja, a poliamoria, vagyis az „etikus többszerelműség” számára járható út-e. Márknak (32) már az elején jelezte: nem a hagyományos monogám formában képzeli a kapcsolatukat, és amikor később beleszeretett Lajosba (34) is, őszintén beszélt róla a párjának. Ma együtt lakik a két férfivel, és Márkkal közben össze is házasodtak. „Egy évig tartott a jegyességünk, Lajos már velünk lakott, és a környezetemben mindenki azt hitte, hogy iszonyúan szenved, de ő ehelyett drukkolt nekünk, és örült az örömünknek. Azóta neki is lett egy másik barátnője, Ági (27), vele is sok közös programunk van.” Rékáék egy kétszobás lakásban élnek hárman,„a fiúknak van külön szobájuk,” mondja, „de általában együtt alszunk”. Réka és Márk gyereket is terveznek: „Szoktunk azon viccelődni, hogy majd néha Lajos vigyáz a kicsire, mi pedig elmegyünk egy kis közös időt együtt tölteni. Lajos egyáltalán nem zárkózik el a gondolattól egyébként.”

Az „etikus többszerelműség” alapkövetelménye az átláthatóság: minden partner tudjon minden partnerről, és mindenki önként egyezzen bele a helyzetbe. A poliamorok nagy része elkötelezett, romantikus kötődésként jellemzi a kapcsolatait, csak éppen több irányba, ami felelősségvállalással, komoly idő- és érzelmi energia ráfordítással jár minden irányba. „Nagyon sokat dolgozom azon, hogy Lajos és Márk is úgy érezze, figyelek rá: kell lennem kettesben is velük, és napi szinten beszélünk az érzéseinkről” – mondja Réka.

Az Egyesült Államokban folyamatosan növekszik a vállaltan poliamorok száma, különösen a millenniumi és a Z-generáció körében. Jelenleg a lakosság 5 százaléka nyíltan többszerelmű.

„Magyarországon annyit tudunk, hogy elsősorban Budapesten és nagyvárosokban élnek többen a poliamorok, de a fogalom csak most kezd ismertté válni” – mondja Rekvényi Katalin szexuálpszichológus, aki azt is kifejti, hogy pszichológiai kutatások nem tudták kimutatni, hogy a poliamoroknak nagyobb eséllyel lennének kötődési problémáik, mint a monogámoknak. Rekvényi szerint a poliamoria alkalmanként a válás alternatívája is lehet, ha a pár nyitott rá, és ha a kapcsolatát egyébként rendbe tudja hozni. „De mindez személyiségfüggő. Ha valaki a partnerétől várja a megerősítést, akkor neki nem való a többszerelműség.” Hozzáteszi még, hogy „minden ötödik házasság szexmentes. Ezen a tendencián érdemes lenne változtatni, akár úgy is, hogy átgondoljuk az eddigi kapcsolódási formáinkat.”

A poliamoria konzervatív felfogású ellenzői a jelenséget társadalmunkat fenyegető erőként mutatják be, amely átírná többek között azt, ahogy a nukleáris család szentségére tekintünk. Kérdés azért mégis, hogy ez-e az igazi fenyegetés, vagy vannak ennél sokkal súlyosabb gondjaink, amelyek a jövőnket valóban veszélyeztetik.

Bendl Vera

Legnépszerűbb cikkeink