Történelmi szóismétlés

Sokáig büszke voltam rá, hogy apám 1945. február 13-án született. Elsősorban nem azért, mert Földes László Hobo is ugyanekkor látta meg a szürke eget – bár kétségtelenül ez is részévé vált a családi emlékezetnek –, hanem mert ekkor fejeződött be Budapest ostroma. Tisztulni látszott az idő, a fővárosban tulajdonképpen véget ért a második világháború, a szovjet (és az 1945 januárjának közepén kivont román) hadsereg legyőzte a német és a magyar csapatokat.

Onnantól kezdve hosszú időn át Budapest felszabadulásaként tartották számon a dátumot, pedig…, de most inkább térjünk vissza apámra. Felvidéken, Garamlökön született, „menekülőben a front elől”, csakhogy 1945. február 13-án már nem voltak harcok arrafelé, és erre csak akkor figyeltem fel, amikor az iskolában az adott korszakhoz értünk történelemből. Miért menekültek a nagyszüleim a front elől, amikor már ott sem volt a front? Rákérdeztem.

Örökre megmarad bennem az a mosoly, amit a kérdés húzott apám arcára. Aztán elmesélte, hogy a nagyanyám már terhes volt vele, amikor összeházasodott a nagyapámmal, és hogy ezt akkoriban még nem nézték jó szemmel, ezért az áldott állapotról nem tudott a család. Mivel pedig a menekülés és apám születésének hónapjaiban egyetlen ismerős sem volt jelen, így később nyugodt szívvel fáradhattak az újra hivatalba lépő anyakönyvvezető elé, akinek egy 1944. decemberi dátum helyett bediktálták apám születési dátumaként 1945. február 13-át.

Budapest ostromát valóban hosszú időn át nevezték felszabadulásnak. És ezen már csak mosolygunk, aztán kezdődik a mese, és egy jó szerkesztő biztosan kiszerkesztené a szóismétlést rögtön az első mondatból, ha hagynám, de nem hagyom: a német megszállás alól felszabadította Budapestet a szovjet megszállás. A többi azonban, mint apám, már történelem.

Pion István