Connect with us
Pesti Hírlap, egy újság, sok élmény

Archív cikkek

Ki veszi át a stafétát Merkeltől?

Vámosi Ágoston

Létrehozva:

Fotó: Bernd von Jutrczenka / AFP

A CDU elnöke lemondott, a párt népszerűsége zuhan, többen is esélyesek a kancellári posztra.

Annegret Kramp-Karrenbauer, akit Angela Merkel utódjának tekintettek, bejelentette, hogy nem indul a kancellári tisztségért, és lemond a CDU elnöki posztjáról is. AKK, ahogy Németországban nevezik, azért döntött így, mert sikertelenül próbált nyomást gyakorolni pártja türingiai szervezetére, hogy ne működjenek együtt az AfD-vel a választásokon. A furcsa együttműködéssel végül Thomas Kemmerich került ki győztesként, de az általuk támogatott jelölt másnap lemondott. Kramp-Karrenbauer elfogadhatatlannak tart bármiféle együttműködést egy szélsőséges párttal, de karaktere, tekintélye még egy tartományi szervezetre sem tudott befolyással lenni.

„A CDU-n belül kialakult egy ideológiai ellentét a tradicionális, konzervatív tagok és a merkeli vonal követői között, Kramp-Karrenbauer pedig nem tudott alkalmazkodni a vezető szerephez Merkel mellett” – mondta Hegedűs Dániel politikai elemző a Pesti Hírlapnak. „Nem tudta elég határozottan képviselni az álláspontját, annyira lassan és bizonytalanul reagált a türingiai választásra, hogy az éppen Dél-Afrikában lévő Merkelnek kellett beavatkoznia.”

A lemondás miatt nem csak a CDU elnöki posztját övezi bizonytalanság, hanem a kancellári pozícióért folyó harc is nyitottá vált. „Armin Laschet, Észak-Rajna-Vesztfália miniszterelnöke lehet az egyik befutó, aki évek óta sikeresen, botrányok nélkül menedzseli a legnépesebb tartományt, és szimpatizál Merkellel. A CDU-n belüli ideológiai ellentét megnyithatja az utat Markus Söder, a CSU elnöke előtt is. Bár a bajor kancellárjelöltek eddig nem sok sikerrel indultak, Söder már korábban bejelentette, hogy szeretne kancellár lenni, és markánsan kiállt az AfD-vel való együttműködéssel szemben, ez pedig szimpatikus lehet a CDU választóinak is” – mondta Hegedűs. A CDU konzervatív szárnya, a Werteunion Friedrich Merzet támogatná, aki korábban többször kritizálta Merkelt, de Merz egyelőre nem jelezte, hogy indulna a kancellári székért.

Kramp-Karrenbauer egyben Németország védelmi minisztere is, szóvivője szerint ezt a tisztségét továbbra is megtartja, és nyárig marad a CDU élén. A szövetségi választások másfél év múlva, 2021 második felében lesznek.

Vámosi Ágoston

Legnépszerűbb cikkeink