Archív cikkek
Egy hiányzó konszenzus
Régi mániám, hogy ha csak egy dologban egyetértés lehetne Magyarországon, az legyen az oktatás. Meg lehetne állapodni abban, hogy bármilyen rossz a gazdasági helyzet, oktatásra nem fordítunk kevesebbet, növekedés idején pedig elsőként az oktatás részesül a többletből.
Ebből jutnia kellene a bérekre, a technológiára, a gyerekek speciális nevelési igényeinek kielégítésére, nyelvtanításra, valamint – sőt legelsősorban – az oktatás oktatására, a tanárképzés innovációjára.
Az oktatásban a mai döntések eredményei a maguk teljességében csak másfél évtizeddel később jelentkeznek, amikor a most iskolát kezdők befejezik tanulmányaikat. Gondoljunk csak bele, a rendszerváltás óta már kétszer másfél évtized telt el. Amennyiben akkor létrejött volna az oktatásügyi konszenzus, annak ma hatalmas előnyeit tapasztalhatnánk.
Vannak azonban más problémák is. Ha bőség volna is az oktatásban, ugyanúgy dönteni kellene arról, kikhez jusson el a pénz. A hazai oktatási rendszer sajnos elképesztően eredményes az egyenlőtlenségek újratermelésében. Az ezzel ellentétes oktatási programok kivételnek számítanak. Potenciális tehetségek százezreit pazarolja el az ország azzal, hogy igazi esélyt sem ad nekik.
A másik eldöntendő kérdés sok pénz esetén is az lenne, hogy mit kell tanítani. A Nemzeti Alaptanterv egymást követő változatai harminc éve borzolják a közéleti kedélyeket. Miközben sokan – szerintem joggal – bírálják az új alaptantervet amiatt, hogy több helyütt ideológiára cseréli a tehetséget, az erről folyó vita rámutat: az is része lehetne az oktatásnak, hogy arról gondolkodjanak, beszélgessenek, vitatkozzanak a diákok, miként lehet valaki nagyszerű művész és bűnös ember, s hogy az életmű mennyiben függ össze vagy válik el az alkotó világnézetétől.
Üdvtörténetek bemagoltatása helyett az elemzőkészséget, az összefüggések és az ellentmondások feltárását, a kifejlődő vitakultúrát nem csak egy adott tantárgyban, hanem az élet minden területén használni lehetne.
Saját ellensége az ország, amely legalább ebben képtelen megegyezni önmagával.
Lakner Zoltán