Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Archív cikkek

Felmentette Trumpot a szenátus

Létrehozva:

Fotó: Saul Loeb / AFP

Véget ért az USA harmadik elnöki vádeljárása.

Mindkét vádpont alól felmentette az Egyesült Államok törvényhozásának a felsőháza Donald Trump amerikai elnököt az ellene folyó alkotmányos vádeljárásban (impeachment). Donald Trump ellen hatalommal való visszaélés és a kongresszus akadályozása miatt indítottak a demokraták eljárást, mert politikai vetélytársa elleni vizsgálatra kérve nyomást gyakorolt Ukrajna elnökére. A szenátusban kétharmados többség kellett volna az elnök elmozdításához, a republikánusok azonban összezártak, eleve kisebb csoda lett volna, ha az őszi választások előtt meghekkelik a saját elnökjelöltjüket. Csupán Mitt Romney, utahi republikánus szenátor szavazott a párttársa ellen.

Ez volt az Egyesült Államok történetében a harmadik ilyen eljárás.

Buttigieg lesz a nyerő?

Eközben rájár a rúd a demokratákra, akiknek komoly gondot okoz az iowai előválasztás eredményének összeszámolása. Ma reggel, 97 százalékos feldolgozottság mellett Pete Buttigieg vezet 26,2 százalékkal, Bernie Sanders követi 26,1, majd Elizabeth Warren 18,2 százalékkal a harmadik. Néhány szavazaton múlhat tehát az elsőség, a 38 éves Buttigieg és a 78 éves Sanders között. Iowa azért is fontos, mert az elmúlt húsz évben az lett végül a demokraták elnökjelöltje, aki nyerni tudott ebben az államban.

WT

Legnépszerűbb cikkeink