Archív cikkek
Három lakásra volt engedély, négy épült meg
Csak gondot hozott a házaspárnak a terv, hogy új lakásba költözzenek. A kivitelezési problémákon túl össze is vesztek a vállalkozóval. Az ügyben a rendőrség vizsgálódik.
„Becsületes, többgyerekes családként, tisztességes, jogkövető állampolgárként kérdezzük, hogy egyértelmű tulajdonviszonyok mellett miért kell bírósági határozattal bizonyítanunk, hogy a tulajdonjogunk mellett a lakás birtokjoga is minket illet? Ráadásul olyan valakivel szemben kell ezt bizonyítanunk, akivel szerződésben sem állunk és tulajdona sincs a lakásunkban.”
A kérdést a Pest megyei Nagytarcsán csok-kal építkező Éva intézte 2019 tavaszán az Emmi család- és ifjúságügyért felelős államtitkárhoz, Novák Katalinhoz. Éva nevét kérésére megváltoztattuk.
Ám Éva és férje máson is összekapott az építkezést végző Viktória Lakópark Kft.-vel. A cég ugyan egy négylakásos házat akart építeni, de a telekre a Gödöllői Polgármesteri Hivatal Hatósági Irodája egy háromlakásos épületre adott engedélyt 2017 májusában, ezen alapult a szerződés is.
Ám a kivitelező a házban végül négy lakást alakított ki. Éváék ezt már az építkezés alatt jelezték az illetékes Hatósági Irodának, más problémával együtt. A hatóság képviselője azonban a helyszíni szemlén leigazolta az ingatlan engedély szerinti megépítését. A kiállított jogerős lakhatási engedély alapján pedig a házat – háromlakásosként – a földhivatal bevezette az ingatlan-nyilvántartásba.
„Azt, hogy a tulajdonosi hányadok nem egyeznek az engedélyezett lakásszámmal, a földhivatalban is észrevették, de a helyzettel nem tudtak mit kezdeni” – mondja Éva. Szerinte a jogellenesen kialakított negyedik lakás fennmaradási engedélyt nem kaphat, ezért annak vevője jelentősen károsodhatott. Ráadásul nem tudnak társasházzá alakulni sem.
Miután Éváék a vételár 95 százalékát kifizették, a kivitelező további összegeket követelt pótmunkákra, ezért több hónapos egyeztetés után 2019 márciusában szerződést bontottak a vállalkozóval. Ám a lakásukat nehezen tudták birtokba venni, mert abba a kivitelező riasztót szereltetett be, és az általa megbízott biztonsági őrök megakadályozták, hogy Éváék bemenjenek. Végül 2019 áprilisában tudtak beköltözni.
Okirat-hamisítások és lopás gyanúja
A házaspár tavaly júliusban a rendőrséghez fordult. Szerintük a nyomozásban az eltelt félév alatt érdemi dolog nem történt. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a Pesti Hírlappal azt közölte, hogy „a Dunakeszi Rendőrkapitányság közokirat-hamisítás bűntette és magánokirat-hamisítás vétsége, illetve lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen”.
Éváék ügyvédje, Varga Tamás szerint a ház megépítése alatt jelentősen nőttek az ingatlanárak, és a vállalkozó jóval többért is értékesíthette volna a lakásokat ahhoz képest, amennyiért eredetileg eladta. Emiatt kezdett újabb és újabb számlákat benyújtani a megnövekedett költségekre hivatkozva, és kijátszotta a rendezési tervet, eggyel több lakást építve. Az ügyvéd szerint a jogilag nem létező lakás helyrajzi számot sem kaphat.
Az ügyvezető és a jegyző szerint minden rendben van
Megkerestük a Viktória Lakópark Kft. ügyvezetőjét. Oswald-Palásthy Viktória lapunknak azt írta, nem tud arról, hogy a kft. építési tevékenysége miatt rendőrségi, illetve más hatósági vizsgálat folyna. Hangsúlyozta, hogy az építések mindig a jóváhagyott tervek és engedélyek alapján készültek, és a használatba vétel során azokat az érintett hatóságok át is vették. Ezzel együtt Oswald-Palásthy Viktória közölte, hogy a cikk megjelenése esetén perelni fog.
Gödöllő jegyzője, Kiss Árpád szerint az építkezéssel semmi gond nem volt, ezért nincs oka belső vizsgálatot indítania. Az ilyen problémás építkezésekre vonatkozóan pedig a Pest Megyei Kormányhivatal Gödöllői Járási Hivatal Építésügyi Osztályához irányította lapunkat. A kormányhivatal nem reagált megkeresésünkre.
Csikász Brigitta
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója