Archív cikkek

Divatjamúlt hiányszakmák

Published

on

Már nem tartozik a trendi szakmák közé a kőműves, az ács, a villanyszerelő. Pedig jól lehet keresni velük.

Aki saját ház építésére adja a fejét, annak bizony érdemes úgy terveznie, hogy akár hónapokat, vagy éveket is várnia kell egy-egy megbízható kőművesre, ácsra, villany- vagy gázszerelőre. Évek óta hiány van az építőipari szakmunkásokból, ami komoly gondot okoz. Az Építési Vállalkozók Országos Szövetsége (ÉVOSZ) szerint tavaly év elején a cégek nagy része a szakemberhiányt jelölte meg, mint a tevékenységüket leginkább akadályozó tényezőt. Pedig pont ez a hiány az, ami miatt a még aktív szakemberek szép kis summát kérhetnek el az ügyfelektől.

A hiány az utóbbi években egyre jobban érezhetővé vált, mivel a csok révén egyre több családos vág bele az építkezésbe. Az új házak mellett viszont ott vannak a régiek, azok közül pedig elsősorban a nagyon rossz állapotban lévők okoznak gondot, amelyek azonnali felújításért kiáltanak. Ezt a rohamot a még aktív szakemberek már nem bírják erővel.

– Bár nagy szükség van a szakmunkás dolgozókra, ma már nem divatos ezeket a szakmákat választani – magyarázza a Pesti Hírlapnak Csaposs Noémi HR-szakértő, a Select Humánerőforrás Kft. ügyvezetője.
– A legtöbb ember inkább kényelmesebb munkát választ magának, míg szakmunkásképzőbe csak azok a fiatalok mennek, akiknek nemigen akad más választásuk. Azonban nem elég pusztán az, ha valaki elvégzi az iskolát, később folyamatosan fejleszteni kell magát ahhoz, hogy igazán jó szakember válhasson belőle és megéljen abból, amit csinál. Az egyik probléma az, hogy az iskolákban csak az elméletet tanítják meg, így a való életben kell mindent megtanulni a szakmáról. A másik az, hogy nincs elhivatottság és szeretet ezek iránt a kétkezi szakmák iránt, akikben pedig van, azok inkább külföldön próbálnak szerencsét. Sokan csak harmincéves koruk után kezdenek el érdeklődni az építőipari szakmák iránt, aminek egyik oka, hogy ezek a képzések akár több százezer forintba is kerülhetnek.

Megoldás lehetne, ha sikerülne a fiatalok szemében újra divatos szakmává tenni az építőipari munkákat, vagy a külföldieket lehetne betanítani a szakmákra.

Zsigmond Viktória

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version