Connect with us
Pesti Hírlap, egy újság, sok élmény

Archív cikkek

Bűn és bűnhődés

Vámosi Ágoston

Létrehozva:

Fotó: Veres Viktor / Pesti Hírlap

Számos bírói döntés váltja ki a lakosság ellenérzéseit, valamint a büntetések célja is állandó vita a közéletben. Aki válaszol: Vaskuti András, a Kúria Büntető Kollégiumának bírája, és Módos Tamás nyugalmazott őrnagy és büntetés-végrehajtási nevelő.

Vaskuti András: A büntetések egyre elkerülhetetlenebbé és gyorsabbá váltak

Hazánk nemzetközi összehasonlításban nagy arányban szab ki letöltendő börtönbüntetéseket. Mi magyarok ennyire szeretünk büntetni?

– Európában nyugatról kelet felé haladva érzékelhetően szigorodnak a büntetések. Ugyanakkor nemzetközi vizsgálatok szerint a magyar büntetőbíráskodás nem tér el nagyon az európai átlagtól. De olyan ítéleteket lehetetlen hozni, amivel a magyar társadalom, az ügyben érintettek vagy a nemzetközi közvélemény egyaránt egyetért.

A nép az igazságot a keményebb büntetésben látja.

– A közvéleményben a legtöbb esetben az jelenik meg, hogy az egyedüli büntetés a végrehajtandó szabadságvesztés. Ha csak egy felfüggesztett szabadságvesztést szabunk ki, akkor halljuk, hogy „Ó, hát nem kapott semmit a tettes!”. Azonban az a legrosszabb, ha egy bíró a társadalmi nyomással foglalkozik. Ilyenekből születhetnek bírói hibák is, vagy olyan esetek, mint a móri emberöléses bankrablás, amikor más személyt ítéltek el.

Mitől lesz igazságos egy büntetés?

– Erről sajnos nagyon keveset beszélnek a bírák, az ítéletekben foglalt jogi érvelések pedig sokszor hosszúak és bonyolultak ahhoz, hogy ezeket az állampolgárok olvasgassák. Figyelembe kell vennünk az elkövetett bűncselekmény súlyát, a tettes személyét, illetve a bűncselekményre vonatkozó, törvény által előírt büntetési kereteket. Hadd mondjak egy példát: egy rablás elkövetőjét a törvény kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegeti. Tévedés azonban azt hinni, hogy ez kötelező kereteket jelent: valaki hat hónap, valaki tizenhat év szabadságvesztést kaphat. Miért? Egy erőszakos többszörös visszaeső elkövető értelemszerűen súlyosabb büntetésre számíthat, mint aki korábban nem követett el rablást.

Mi tart vissza minket a bűnözéstől?

– Ha egyetemi hallgatóimat kérdezem erről, a leggyakoribb válasz az, hogy mert a tettért büntetés jár. Jelentősebb tényező viszont, hogy gyermekkorunkban megtanuljuk a társadalmunk együttélési szabályait. Vannak azonban olyanok, akiket nem így nevelnek, például nem sajátítják el, hogy a tulajdont tiszteletben kell tartani, ezért számukra nem természetellenes a lopás. Ilyen személyeket tud a büntetéstől való félelem, illetve a bűnfelderítés hatékonysága visszatartani az elkövetéstől.

Ha mi vagyunk a jók, miért nyúlunk olyan eszközökhöz, ami egyértelműen rossz egy ember számára?

– A büntetést vizsgáló jogfilozófusok a megtorlás szerepét is kutatják az emberi társadalmi fejlődés során. A korai időszakra jellemző volt például az a szemlélet, hogy ha ellenünk rosszat követtél el, akkor veled még rosszabbat tehetünk. De az idő előrehaladtával a megtorlás szerepe árnyalódott azzal, hogy a büntetések egyre elkerülhetetlenebbé és gyorsabbá váltak, és ennek lett visszatartó ereje. Minél hatékonyabb a felderítés, kevésbé szükséges súlyos megtorlásokat kilátásba helyezni.

Számos országban halálbüntetéssel torolják meg a gyilkosságokat. Lehet-e gyilkosnak nevezni egy társadalmat ez alapján?

– A közvélemény számos esetben a halálbüntetés pártján áll, ezzel is magyarázható, hogy Magyarországon népszavazás helyet az Alkotmánybíróság törölte el annak idején a halálbüntetést. Az Egyesült Államokban ugyanakkor nagyon átpolitizált a kérdés: mivel a bírák egy részét az állampolgárok választják, amelyik államban van halálbüntetés, ott jellemzően azok nyernek, akik továbbra is fenntartanák azt. Ettől még gyilkos társadalom-e az amerikai? Szerintem nem.

Mi a fontosabb a büntetés kiszabásánál? A társadalom védelme az elkövetőtől, vagy az elkövető nevelése és visszatérítése a normákhoz?

– Mindkét célt szem előtt kell tartani, hogy arányos legyen a büntetés. A szabadságelvonás nagyon súlyos büntetés, amibe kevesen gondolnak bele: az elítélt szinte semmiben sem dönthet a hétköznapi tevékenységéről és nincs magánszférája. Hozzáteszem, a magyar börtönökben nem ideálisak a körülmények, persze vannak felújított intézetek is. Ideális helyzetben a rabot a szabadsága feletti ellenőrzés visszaszerzése iránti vágya mozgatja legerősebben, így normakövetővé válhat és felhagy a bűnözéssel.

A hazai fogva tartás következményeiről elterjedt álláspont, hogy sokan rosszabb emberként kerülnek ki, mint ahogyan börtönbe kerülnek.

– Ez több mindentől függ. Különösen a fiatalkorúaknál veszélyes a bezártság. Minimalizálni kell az elítéltek közötti konfliktusokat, értelmes szabadidőt szükséges biztosítani, illetve képzéseket és személyiségfejlesztő foglalkozásokat, hogy sikeres legyen a visszailleszkedés a társadalomba. A legköltségesebb büntetési forma a börtön, tehát a sok ember fogva tartásának az anyagi észszerűség is ellentmond. Jobban járunk hosszabb távon, ha újra teljes értékű tagjává válnak a társadalomnak, hatékony eszköz lehet a rabokat segítő pártfogók szélesebb bevonása.

A közelmúltban egy győri férfi megölte két gyermekét, miután feltételesen szabadlábra került, korábban az élettársát akarta megölni. Hogyan kerül valaki feltételesen szabadlábra?

– A büntetés-végrehajtás során külön bírák döntenek arról, hogy elhagyhatja-e valaki a börtönt, döntésük során rengeteg szempontot kell mérlegelniük, szakvéleményeket figyelembe venniük. Le kell szögezni azonban, hogy maga a törvény számos bűncselekmény esetében kizárja a feltételes szabadlábra helyezést. A legfontosabb a lehetséges bűnismétlés körülményeinek, a megbánásnak és a magaviseletnek a vizsgálata. A bírák azonban alapos munkájuk ellenére sem tudnak a jövőbe látni, a bíró körültekintő mérlegelése sem tudja kizárni az indulatból elkövetett bűncselekményeket.

Módos Tamás: Volt kollégám, akit zavart, hogy mögötte is becsukják a rácsot

– A nevelői munkája során mit tapasztalt a börtönben, mi befolyásolja, hogy valaki bűnözővé válik?

– Hiszem, hogy senki nem születik bűnözőnek. Rengeteg konfliktuson esik át mindenki élete során, és a döntéseink mellett a szerencse is befolyásolja, hogy ki térhet rossz útra. Találkoztam a fiatalkorúak börtönében borzasztó körülmények közül érkezőkkel, de orvoscsaládból származókkal is.
A valóság tehát sokkal árnyaltabb, az elítéltek többsége normálisnak számító körülmények közül került ki tapasztalatom szerint.

Hogyan deríthető ki, hogy milyen személyiség munkál egy elítéltben?

– A többiekkel való magatartása és az együttélés a legbeszédesebb. A fogvatartott a közös foglalkozásokon önmagát adja, kevésbé törődik a nevelők és az őrök jelenlétével. Azokkal a legnehezebb mit kezdenünk, akik hosszú ideje a bűnözői létet tekintik a megélhetésüknek, különösen, ha már voltak börtönben, mert számukra a szabadság is mást jelent. Ők a börtönben is úgy alakítják a viszonyokat, hogy a többiek kiszolgálják őket. Aki csak azért bűnözött, hogy ne lógjon ki az ismerősei közül, ott nem rosszak az esélyek.

Napjainkig hogyan látta a rendszer változását?

– Pályám elején a 70-es években az volt az állami felfogás, hogy az iskolai oktatástól a bűnüldözésen át a reintegrációig mindennek legyen olyan szerepe, ami megelőzi, mérsékli a bűnözést a maga eszközeivel. Tapasztalatom szerint most nem ez történik: a büntetések keményednek és pálcát törünk sorsok felett.

Futószalagon nyernek rabok kártérítési pereket az állammal szemben, főleg a börtönök zsúfoltsága miatt, utóbbit a statisztikák is igazolják. Miben látja a megoldást?

– Nálunk nincsenek meg azok az intézmények, amelyek a megelőzésben fontos szerepet játszanak. Sok módon segíthetnénk, de egy példát mondok. Feleségem óvónő, aki egy nagyon problémás gyerekkel találkozott, speciális nevelésre szorult volna, hogy beilleszkedjen a többiek közé, de nem volt olyan állami intézmény, ami ezt segítette volna. Ha egy jól működő szocializációs lánc lenne, a börtönök sem lennének annyira terhelve.
A skandináv országokban lényegesen kevesebben is vannak börtönben, mert más intézményeken keresztül időben beavatkoznak.

Mi volt a legjobb megoldás, amit külföldön látott?

– Németországban veszélyeztetett és bűnelkövető fiatalkorúak számára létrehoztak családias vidéki intézményeket, ahol szakemberek segítsége mellett folyik a reszocializáció, minden közösséget egy felnőtt pár vezetett. Teljesen nyitott helyekről beszélünk, ahol együtt dolgoznak a közösségükért. Tanulmányutam során egészen megható volt, mennyire összetartó közösségek alakultak ki, remek eredményeket értek el.

Hazánkban inkább a visszatérést segítő szakemberek hiányáról lehet hallani, hasonló eredményeket nélkülük aligha lehet elérni.

– A szakemberhiány ismert, ezért mindenki fontos, aki ezt a folyamatot segíti. Politikailag még átlátom, hogy milyen indokkal tiltották ki a civil szervezeteket a börtönökből, de szakmailag nem tudom megérteni, hogy erről a segítségről miért mond le a rendszer.
A másik gond, hogy a frissen végzett, jó papírokkal rendelkező szakemberekről is sokszor kiderül, hogy a személyiségük nem bírja a körülményeket. Volt olyan kollégám, akit nagyon zavart, hogy mögötte is becsukják a rácsot.

Csak a szakemberhiányon múlik?

– Aligha kell mondanom, hogy pénzügyi forrásokban sem bővelkedik a rendszer. Bár van a börtönökben munkavégzés, az nem várható, hogy a rendszer eltartsa önmagát.

Unyatyinszki György

Legnépszerűbb cikkeink